Infostart.hu
eur:
381.74
usd:
327.44
bux:
109497.71
2025. december 5. péntek Vilma
Tűzoltók a nagy esőzés miatt vízzel elárasztott utcában Liszóban, ahonnan az ott élőket kitelepítették 2020. július 25-én. Az előző nap este óta lehullott jelentős mennyiségű csapadék miatt a Zala megyei Liszóban és Surdon víz alá kerültek az alacsonyabban fekvő házak, több családot kitelepítettek.
Nyitókép: MTI/Varga György

Jobb, ha hozzászokunk, mert ez most már így marad

A klímaváltozás miatt a hőmérséklet emelkedésével ugyanis fokozódik a párolgás, ami egyes régiókban aszályokat, máshol özönvízszerű esőzéseket okoz.

Még csak a viharszezon közepén járunk, de már most durván megugrott a kár értéke a korábbi évek átlagához képest. Júniusban annyit kellett fizetniük a biztosítóknak (5 milliárd forint), mint tavaly egész évben a viharkárok után - idézi a Népszava a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) közleményeit.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a hétvégén Zala megyében négy településen 300 embert kellett kitelepíteni, házakat öntött el, hidakat, utakat mosott el a víz. Somogyban útlezárások voltak, leálltak a vonatok, házakat, közterületeket öntött el a hirtelen jött özönvíz, Böhönyén mentés közben a gumicsónak is előkerült.

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a lapnak arról beszélt, amikor rövid időn belül hatalmas eső zúdul egy településre, az egyébként kitisztított árkok, vízelnyelők és elvezetők nem bírják a terhelést, tehát ott, ahol dombok vannak, tisztítani kell az árkokat, ez a minimum követelmény. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a

tíz éve folyamatosan lehet pályázni a belterületi vízelvezető rendszerek kiépítésére vagy karbantartására, ezért a pénzhiány nem lehet kifogás.

Az önkormányzatoknak a főhálózatokat, patakmedreket kell rendben tartaniuk, de a családi házas övezetekben a porták előtt lévő árkokat már az adott ingatlanok tulajdonosainak kell kitisztíttatniuk.

Nagy Csaba a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta, hogy a műszaki mentések száma kezdi megdönteni a tűzesetekét. Szerinte a klímaváltozás miatt nem árt a lakosságnak is felkészülnie a természeti csapásokra:

ismernünk kellene például a környezetünk vízrajzi adottságait, azt, hogy melyik a legmagasabb pont a településen, ahol árvíz idején biztonságban lehetünk.

Nem árt tudni azt sem, hogy veszélyes átgázolni az utcán hömpölygő vízen, mert arrébb mozdulhatott egy csatornafedél, a zavaros, iszapos víztömeg pedig nehéz tárgyakat is magával sodorhat.

Lakatos Mónika, az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) éghajlati szakértője arról beszélt a Népszavának, hogy az ötven milliméter feletti csapadék lezúdulása esetén akár villámárvizek is kialakulhatnak, és egyre gyakrabban következnek be olyan erős, hatalmas mennyiségű csapadékkal járó viharok, mint hétvégén az ország több településén.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×