Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Zivatar Budapesten, a Fővám téren 2017. augusztus 6-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Durva változás közelít nyugat felől, itt az előrejelzés

Vasárnap mégy csak a nyugati országrészben, hétfőn viszont már az egész országban zivatarok alakulhat ki. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Vasárnap éjfélig van érvényben a legmagsabb szintű hőségriasztás, mert a napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Ezt azt jelenti, hogy éjszaka is szinte trópusi értékek maradnak, szombaton legfeljebb 17 és 23 fok közé hűl le a levegő, míg napközben 33-37 fok közötti értékek várhatók.

Vasárnap kezdődik a változás. A nap első felében nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd nyugat felől erőteljes gomolyfelhő-képződésre,

délutántól többfelé záporra, zivatarra számíthatunk.

A Dunántúlon északira fordul, és megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik a szél. A zivatarok miatt A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között várható, a nyugati területeken lesz hűvösebb.

Hétfőre már az egész országra kiadták a veszélyjelzést a zivatarok miatt. Az előrejelzés szerint az erős gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Főként délután, este azonban többfelé várható zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatar környékén viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×