Infostart.hu
eur:
353.34
usd:
309.62
bux:
139801.9
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Megválasztották a legjobb magyar borászt

Tizenharmadik alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat, illetve a Borászok Barátja különdíjat.

Figula Mihályt választották meg a Borászok Borászának.

A Borászok Borászai egyenként megalkották a saját „ötvenes” listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet elküldtek a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd egy kibővített kuratóriumi ülés keretében,

közös megegyezéssel véglegesítették az 50 legjobb magyar borász nevét.

Kétkörös szavazás

Az 50 borász a március 2-án megrendezett Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül adta le első szavazatát, amelyek összesítése után az alábbi ötnek maradt esélye a díj elnyerésére:

Áts Károly, Bárdos Sarolta, Figula Mihály, Ipacs-Szabó István, Maurer Oszkár.

A második szavazási körben szintén a legjobb ötven szavazhatott, akik az öt legjobb közül végül Figula Mihályt választották 2019 Borászok Borászának.

A Borászok barátja

A kibővített kuratóriumi ülésen egyúttal minden Borászok Borásza 1 főt jelölt a Borászok Barátja díjra. A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.

A Borászok Borászainak jelöltjei közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választotta ki a győztest, Kovács Pált.

Jásdi István korábbi írása Ifjabb Figula Mihályról

Sokan részt vettünk úgy 17 évvel ezelőtt azon a Hilton szállóban tartott vacsorán, ahol a 2000. év Bortermelőjét: Figula Mihályt ünnepeltük. A színpadon Mihály és Esterházy Péter, a két bozontos fehér üstökű művész között, Figula Rozi szervezte a protokollt. Edit, Jancsi és a diplomáját abban az évben megszerző Misi a közönség soraiban ült. Irigylésre méltó család!

A következő években súlyos csapások érték a családot. Rozi tragikus halála után öreg Mihály távozott hirtelen. Mi szomszédaik, barátaik, kollegáik elképzelni sem tudtuk, hogyan lehet kiheverni ezeket a veszteségeket. Attól tartottunk, hogy idősebb Figula Mihály öröksége, a kis birtok és a nagy borok menthetetlenül elvesznek - olvasható a Jásdi Pince honlapján.

Edit és a család azonban összezárt és kitartott. Csodálattal láttuk, ahogyan Misi hátára veszi a terhet és a birtok - Edit hatalmas-részben Tolnai őseitől örökölt - szakmai tudásával, Jancsi művészi ösztöneivel tovább működik és idővel új lendületet kap. Közelről figyeltük Figuláék teljesítményét. Rendszeresen találkoztunk korábban öreg Mihállyal is, együtt jártunk a Pannon üléseire, borkóstolókra, jókat beszélgettünk és élveztük páratlan humorát. Edit laborjában mérettünk alkoholt és maradék cukrot, ami ugyanolyan jó alkalom volt jó beszélgetésekre.

Jó néhány éve már annak is, hogy már az ifjú Misivel elhatároztuk, összes munkatársainkkal évente egyszer-egyszer kölcsönösen átjárunk egymáshoz, hogy megkóstoljuk az újborokat együtt vacsorázzunk és beszélgessünk.

Misivel évekig együtt irányítottuk a Pannont, együtt borpolitizáltunk kevesebb adminisztratív terhet, tisztább piaci viszonyokat követelve. A Figula-birtok közben nemcsak megmaradt, de növekedett, fejlődött is. Új vörösborérlelő pincét építettek és elegáns kóstoló helységeket. Klasszikus fehérboraik mellett termőhely-karakteres, dűlő válogatások – az Öreghegyi, a Gella, az Arácsi, a Sóskút, a Sáfránykert jelentek meg és keltettek nagy feltűnést, szereztek egy sor magyar és nemzetközi elismerést – egy pont ahol nagyon egyet értünk – elsősorban olaszrizlingből.

Még idősebb Figula Mihály kezdett foglalkozni a borászatban vörösborokkal és aratott komoly sikereket tihanyi merlot-jával. Az új generáció ebbe a hagyományba is masszívan beleállt. Saját ültetvényeikről elegáns, összetett, bársonyos vörösök kerülnek a fogyasztókhoz. Úgy látom, hogy amibe belefognak, azt mindig a lehető legmagasabb szinten folytatják.

Sokszor találkozunk, utazunk együtt ifj. Figula Mihállyal. Rengeteget beszélgetünk.

Tudom, hogy minden dolgával kapcsolatban felteszi magának a kérdést. Mit szólna ehhez Apám?

Elégedett lenne-e a borokkal? Hogyan tetszene neki a négy unoka, akik közül személyesen csak Fülöpöt látta? Elég összetartónak tartaná-e a családot?

Tetszene Neki, amit a birtokon, a pincében lát. Dagadna a keble fia „Borászok borásza” jelölésétől. Én meg nem tudok mást hozzátenni mint, hogy az „Borászok borásza” cím méltó helyen lenne ifj. Figula Mihálynál. Figuláéknál.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Az Ukrajinszka Pravda írt Paweł Szota, a lengyel Külügyi Hírszerző Ügynökség (AW) vezetőjének kijelentéseiről. A hírszerzési vezető szerint Moszkva ismételten bevetheti a „kis zöld emberkéket” (ez az elnevezés a Krímben terjedt el, amikor jelöletlen zöld egyenruhás fegyveresek tűntek fel a félszigeten 2014-ben) ezúttal a Balti államokban, hogy tesztelje a NATO reakcióit. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×