Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A szülők hat hónapnyi alvást hagynak ki, ha gyerekük születik

Minden újdonsült szülőnek nagy gondot jelent a kialvatlanság, amely súlyos depresszióhoz és váláshoz is vezethet - derül ki egy brit felmérésből.

Hatalmas öröm egy családban a gyerek érkezése, amely azonban sok kellemetlenséggel is együtt jár. A legtöbb szülő kevesebb mint négy órát alszik naponta, mert többször is felkel a gyerekhez éjszaka, hogy megetesse vagy megnyugtassa.

A kialvatlanságnak komoly következményei lehetnek, hiszen a folyamatos fáradtság miatt kedélyállapotunk ingadozik és depressziósak lehetünk. A krónikus kimerültség miatt gyakran ingerlékenyek vagyunk, ezért sokszor veszekszünk párunkkal, és ez akár válással is végződhet.

Azok, akik mindössze 4 órát alszanak , két év alatt összesen 2738 órát töltenek alvással, márpedig a szakemberek szerint legalább 3650 órát kellene - vagyis a számítások szerint 912 óra, hat hónapnyi alvás marad ki a kétéves periódusban annak, aki csak négy órát tölt alvással.

A Silentnight ágygyártó cég megbízásából ezer ember megkérdezésével készített felmérés szerint az ébren töltött éjszakákra rámehet a házasság is: minden huszadik pár mondta azt, hogy pusztán azért, mert kimerültek, különváltak társuktól.

Szakértők szerint egy felnőttnek legalább 5 óra alvás szükséges megszakítás nélkül minden nap ahhoz, hogy megfelelően tudjon koncentrálni, egyáltalán: működni. Ez azonban egyénenként változik: valakinek nyolc óra kell, valakinek háromnál kevesebb.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×