Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ítéletidő vetett véget a kánikulának

Szokatlan erejű vihar vetett véget a májusi kánikulának Németországban és az alpesi államokban. A vihar Passauban még halálos áldozatot is követelt.

A vihar Nyugat felől közelítette meg az európai szárazföldet. A reggeli órákban Amszterdamban már több mint 100 kilométeres volt a szél, amely jégesőt zúdított a városra.

Délben a front elérte Északnyugat-Németországot, ahol a brémai kikötőben egy autókkal teli norvég kompot egyszerűen nekisodort több hajónak. A szerencsétlenségben ugyan senki sem sérült meg, az anyagi kár azonban több tízezer euróra rúg.

A hidegfront ezután délnek fordult, és délutántól az Alpok térségében tombolt, ahol a szél sebessége már meghaladta a 120 kilométert. Az orkán háztetőket sodort le és fákat döntött az autóutakra és vasúti pályákra.

Baden-Württemberg tartományban egy vonat kisiklott a sínre dőlt fatörzsek miatt. Vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Passau mellett egy gépkocsira akkor zuhant rá egy évszázados fa, amikor tulajdonosa éppen begyújtotta a motort, de indulni már nem tudott, mert a szerencsétlenségben a helyszínen életét vesztette.

Az ítéletidő több órára megbénította a müncheni repülőtér forgalmát is. A Boden-tóról a vízi rendőrségnek kellett több embert kimenteni a veszélybe került vitorlásokról.

Ausztria nyugati felében a tűzoltókat kétezer alkalommal rendelték ki különböző helyekre, főleg házakra zuhant fákat kellet eltávolítaniuk vagy elöntött pincékből kiszivattyúzni a vizet.

Villámcsapás miatt több településen órákra szünetelt az áramszolgáltatás.

Időközben a front kelet felé húzódott, és jelentősen vesztett erejéből. Nyomában legalább 13-15 fokkal csökkent a hőmérséklet, és az előrejelzések szerint a nyár Pünkösdre sem tér vissza, mert az Alpok északi térségében hűvös, részben esős idő várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×