Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
police car on the street close up
Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

A rendőrök is elképedtek, hogy mivel is van dolguk

A Készenléti Rendőség munkatársai igazoltatták, majd elfogták azt a férfit, aki egy körözött svájci autóval közlekedett Debrecenben.

A 35 éves férfi a Miklós utcán haladt a gépkocsijával március 12-én, amikor a rendőrök megállították. Először a sofőrt igazoltatták, majd a jármű ellenőrzése következett. A rendőrök meglepetésére a nyilvántartó adatbázisa az autóra és a sofőrre egyaránt körözést jelzett – írja a police.hu.

A férfit pénzbírság meg nem fizetése miatt keresték a hatóságok, az autó pedig Svájcból tűnt el. Szembetűnő volt az is, hogy a nyilvántartó szerint lengyel honosságú a kocsi, mégis norvég rendszámot tettek rá. A készenléti rendőrök elfogták a férfit, majd előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.

A nyomozók egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt hallgatták ki a sofőrt, aki részletes beismerő vallomást tett, így sok nyitott kérdést megválaszolva. Elmondta, hogy Svájcban bérelte ki az autót, azonban úgy döntött, hogy nem viszi vissza a kölcsönzőbe. Tudta, hogy keresni fogják, ezért nemes egyszerűséggel egy online webáruházról rendelt egy norvég felségjelű hamis rendszámot és feltette a lopott kocsira.

A férfi a korábbi pénzbírságát befizette, a rendőrök a járművet lefoglalták és felvették a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×