Infostart.hu
eur:
365.51
usd:
316.6
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: police.hu

Feladta magát Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözője

Társaival több ezer kannabisz egyidejű termesztésére és feldolgozására szolgáló üzemet alakított ki Bács-Kiskun vármegyében – mintegy 300 millió forint értékű beruházással.

Feladta magát egy magyar kábítószer-kereskedő bűnszervezet egyik tagja, aki szerepelt az Europol körözési toplistáján. A hétfős banda tagjai közül kettőt Magyarországon, hármat Spanyolországban fogtak el még korábban, egy gyanúsított pedig továbbra is szökésben van – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Cs. András – aki 2022-ben került be Európa 54 legkeresettebb bűnözője közé – szerda délelőtt kereste fel a vele szembeni büntetőeljárást lefolytató KR NNI debreceni osztályát. A 35 éves férfit a nyomozók őrizetbe vették, majd a Debreceni Törvényszék még aznap délután elrendelte a letartóztatását.

A gyanú szerint V. Sándor István és társai – köztük Cs. András – 2020-ban és 2021-ben előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt,

több ezer kannabisz egyidejű termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Az üzemet 2021 tavaszán számolta fel a rendőrség, amely 165 kilogramm kábítószert (marihuánát és kokaint) foglalt le, míg vagyonvisszaszerzési eljárásban több mint 380 millió forintnak megfelelő vagyont vont el a bűnszervezet tagjaitól.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk. Közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg az akkor szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A bűnszervezet tagjai 2022 októberében bekerültek az Europol Game Over (Ledöntheted őket) elnevezésű médiakampányába, majd a 2023 novemberétől indult Could you be our next hero! (Legyen Ön a következő hősünk!) médiakampányba, melyek révén körözési adataikat az Europol honlapján és kampányában is megjelenítették.

A banda szökésben lévő öt tagjából hármat tavaly júliusban a KR NNI és a spanyol Guardia Civil fogta el az Alicante tartományi Calp településen. A bűnszervezet hetedik tagja továbbra is szökésben van, Bagaméri Tamás ellen körözés van érvényben. A férfi szerepel Magyarország körözési toplistáján, valamint 2023. július 25-e óta az Europol körözési toplistáján is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×