Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.51
bux:
144455.32
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Unsplash.com

Felmentették a vád szerint barátnőjét felgyújtó férfit

A Pécsi Ítélőtábla ítélete jogerős, a táblabíróság közleménye szerint bizonyíthatóság hiánya miatt született a döntés.

A vádhatóság szerint a nő két és fél évvel ezelőtt jelentette be szakítási szándékát a férfinak, aki azonban folytatni akarta a kapcsolatot, emiatt többször is vita alakult ki köztük - írja a 24.hu. A férfi aznap is a nőnél tartózkodott, ismét vita robbant ki köztük mert a barátnője el akarta hagyni. Reggel a férfi elment, majd ismeretlen helyről gázolajat szerzett. Mivel nem tudta elfogadni a szakítást, elhatározta, hogy végez a nővel.

Visszatért, és az ajtó előtt álló sértettet lelocsolta a gázolajjal, majd öngyújtóval meggyújtotta a ruházatát

- áll a vádiratban.

A nő felsőruházata lángra kapott, a férfi pedig megpróbálta megakadályozni, hogy elolthassa azt. A sértettnek végül sikerült berohanni a lakásba és eloltotta égő ruháját, majd megkérte a férfit, hogy hívja át a barátnőjét. A férfi ennek eleget tett, a barátnő pedig, mikor észlelte a sértett égési sérüléseit, kórházba vitte őt.

Testének 35 százaléka égett meg, állapota életveszélyesnek minősült, gyógyulási ideje 4-6 hónapra volt tehető, maradandó hatásokkal.

Első fokon az eljáró Szekszárdi Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a férfit, a vád előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette volt. Az ítélet ellen bejelentett ügyészi fellebbezés folytán a Pécsi Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta azt, így jogerős.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

A hazai vállalatok jelentős lemaradásban vannak a mesterséges intelligencia európai szintű alkalmazásában, pedig a technológiai átállás elkerülhetetlen a jelenlegi makrogazdasági és iparági átrendeződések közepette. Miközben a munkavállalók részéről ugrásszerűen megnőtt az igény a digitális kompetenciák fejlesztésére, sok cég továbbra is vonakodik a stratégiai szintű megújulástól. A jövőállóság kulcsa az új eszközök megfelelő értelmezése, amivel kapcsolatban Pál Benedek, a Nexly társlapítója a Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján rámutatott: az AI nem az embert váltja ki, hanem a terhet. Nem a csapatunk létszámát kell lefelezni, hanem a jelenlegiből sokkal többet kihozni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×