Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Ügyészség: 33 közszereplő megölésére szólította fel híveit a szélsőséges magyar csoport

Vádat emeltek a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoporthoz tartozó hét ember ellen.

Élet és állam elleni bűncselekmények miatt is vádat emelt az ügyészség a magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoporthoz tartozó hét ember ellen – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A közlemény szerint a vádlottak egy része "az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak –

33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket".

A csoport szervezettségére utal, hogy "leképezve a demokratikus állami berendezkedést" a csoportosulás egyik vezetőjét bírói hatalommal ruházták fel, míg egy másik személy feladata a végrehajtó hatalom megszervezése volt és egy új "alkotmányt" is megfogalmaztak.

Továbbá az ügyészség szerint egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatást és kiskorú veszélyeztetését követte el azzal, hogy a 2019-ben otthonában felelős személy közreműködése nélkül született

gyermekük anyakönyvezését megakadályozták arra hivatkozva, hogy a magyar állam nem létezik.

A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat, és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen, teljesen visszautasították. Ezekkel a sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.

A csoport vezetőinek hatására a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza. Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában "halálos ítéletet" hirdetett, amely felkerült egy videomegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető emailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetődzve – elküldtek a hatóság tagjainak.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapest Környéki Törvényszéken, a vádirat alapján akár húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×