Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
An anonymous Caucasian entrepreneur holding a yellow envelope with a label on it, making it ready for delivery.
Nyitókép: FreshSplash/Getty Images

Levélbombát adott fel a miniszterelnöknek is - egy idős férfit gyanúsítanak Spanyolországban

A levélbombák feladásával gyanúsított férfi előzetes letartóztatásba került Spanyolországban.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a 74 éves spanyol férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly novemberben hat levélbombát küldött szét, amelynek címzettjei között a kormányfő, a védelmi miniszter és több nagykövetség is szerepelt.

Az egykor közalkalmazottként dolgozó idős férfi ellen hat különböző terrorcselekmény elkövetésnek gyanúja miatt indult eljárás, súlyosbító tényezőnek számít, hogy kormánytagoknak is küldött robbanószerrel ellátott borítékot. Akár 20 éves börtönbüntetést is kaphat.

A bíró a bűnismétlés, a bizonyítékok megsemmisítése, valamint az elrejtőzés veszélye miatt döntött a férfi fogva tartása mellett.

Határozatában kitért arra, hogy az orosz üzenetküldő alkalmazások, valamint a végpontok közötti titkosítással ellátott e-mailek használata arra utal, hogy a férfi orosz állampolgárok segítségével Oroszországba szökhetett volna.

A bíró szerint az elkövető célja "a köznyugalom súlyos megzavarása" volt, valamint az, hogy "arra kényszerítse a spanyol közhatalmat, hogy tartózkodjon a Ukrajna támogatásától". Erre utal "az Ukrajna elleni invázió mint kontextus", és a levélbombák címzettjei is, az amerikai és az ukrán nagykövetségek Madridban, a Torrejón de Ardozban található katonai légi bázis, egy zaragozai fegyvergyártó cég, továbbá a spanyol miniszterelnök és a védelmi miniszter - érvelt.

A bíró kiemelte: nincs jele annak, hogy bármely terrorista szervezethez tartozna a férfi.

A hat levélbomba közül egy robbant fel, könnyebben megsebesítve a madridi ukrán nagykövetség egyik alkalmazottját. Négyet a rendőrség robbantott fel ellenőrzött körülmények között, miután a hagyományos postai úton kézbesített küldemények fennakadtak az intézmények biztonsági ellenőrzésein. Egyet azzal a céllal hatástalanítottak, hogy a tartalmát a szakértők megvizsgálhassák.

A levélbombák miatt november végén megerősítették a spanyolországi közintézmények és a diplomáciai képviseletek védelmét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×