Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Fotó: rendőrségi videó.

Szórták a rendőrök a büntetéseket két fontos kerületben

Félnapos közlekedési ellenőrzést tartottak a rendőrök a XIII. és XIV. kerületben. Autósok tucatjait büntették meg, de volt, akiket el sem engedtek.

A szeptember 29-én 9 órától 18 óráig tartott közlekedési ellenőrzés fő célja a közlekedés biztonságának javítása, és a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése volt - áll a rendőrség közleményében.

Ennek keretében még a segédmotorokra is utaztak. Egy helyszínre telepített eszközzel

a rendszám nélküli segédmotorkerékpárok teljesítményét is mérték,

mely öt esetben haladta meg a megengedett értéket. A szabálytalan vezetőkkel szemben feljelentést tettek.

A rendőrök három embert fogtak el: az egyik sofőrt járművezetés bódult állapotban, a másikat járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény gyanúja miatt, a harmadik járművezetőt pedig azért, mert két elfogatóparancs is érvényben volt ellene.

Az egyenruhások két embert engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt állítottak elő, illetve további 25 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást. Volt, aki forgalomból kivont járművel közlekedett, vagy autóját engedély nélkül átalakította, illetve azt kötelező felelősségbiztosítás nélkül használta. A rendőrök a feljelentés mellett kilenc esetben a járművek forgalmi engedélyét is elvették.

Az akció során további 41 járművezetővel szemben helyszíni bírságot, illetve 18 járművezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

Egy taxisofőrrel szemben közigazgatási feljelentéssel éltek, mert a jármű nem megfelelő műszaki állapotán túl Budapesten nem is vehetett volna fel utast,

ráadásul a sofőr személytaxi vezetői igazolványa is lejárt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×