Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Close up on an adult black males hand holding a knife
Nyitókép: Martin Chavez/Getty Images

Életveszélyes sérüléseket okozott a barátnőinek egy férfi

Első fokon 12 év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki fiatalkorúként barátnőinek életveszélyes sérülést okozott.

A törvényszék szerdán az MTI-vel közölte, a férfit emberölés bűntettének kísérletével, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolta meg az ügyészség.

Az ítélet szerint a - történtekkor fiatalkorú - vádlott 2018 elején több alkalommal megverte, késsel és egyéb éles eszközzel megszurkálta barátnőjét, aki a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott többször azzal is fenyegette a nőt, hogy megöli, egy alkalommal pedig a jeges Dunába is belökte.

A történtek miatt időközben lakásra korlátozott bűnügyi felügyeletbe került vádlott megismerkedett egy másik, kiskorú lánnyal, akivel szerelmi viszonyba bonyolódott. A kezdeti kedvesség és figyelmesség után a vádlott egyre többször veszekedett a lánnyal, trágár szavakkal szidalmazta, megütötte és minden alapot nélkülözve féltékenykedett.

A lány a vádlott viselkedése miatt megszakította a kapcsolatukat, ezt azonban a férfi nem akarta tudomásul venni, ezért hol a sértett, hol önmaga megölésével fenyegetőzött. A vádlott 2019 augusztusában magához vett egy 9 centiméteres pengéjű, Magnum típusú rugósbicskát, levágta magáról a nyomkövető eszközt és átment a lányhoz, hogy korábbi fenyegetéseit beváltsa.

A lányt és az őt védeni próbáló édesanyját is többször megszúrta, aztán önmagát is több alkalommal megsebezte.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott részbeni beismerését, azt, hogy az emberölési cselekmény kísérleti szakban maradt, valamint részben azt, hogy az egyik cselekmény elkövetésekor 16 év alatti fiatal volt. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság a részben folytatólagos elkövetést, valamint a többszörös minősülést.

Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A törvényszék a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a férfi letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×