Infostart.hu
eur:
359.12
usd:
308.99
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: ugyeszseg.hu

Unokája súlyos sérüléséhez vezetett egy idős autós figyelmetlensége

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a 72 éves Nógrád megyei férfi ellen.

A vád alapján a vádlott 2021. július 14-én este a 22. számú főúton Szalmatercs irányából Salgótarján felé autózott a 16 éves fiúunokájával, amikor a menetiránya szerinti jobb oldalon letért az úttestről, majd egy fás-bokros területbe csapódott.

Az ütközést követően a vele utazó gyerek ugyan ki tudott szállni a megrongálódott járműből, sérülései nem tűntek komolynak, ám a kórházban kiderült, hogy a nyaki gerinc részén csigolyatörést szenvedett, amit végül műtéti úton sikerült stabilizálni.

A Nógrád Megyei Főügyészség álláspontja szerint a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó szabályát, ami szerint a járművel az úton, az út vonalvezetésének megfelelően kell haladni.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, 72 éves férfival szemben pénzbüntetés kiszabását és – mivel egészségügyi problémáiból adódóan a biztonságos járművezetésre alkalmatlan – végleges hatályú közúti járművezetéstől való eltiltását, valamint 22 950 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Az ügyészség megjegyzi, hogy a felek, mint hozzátartozók ugyan kérvényezték az ügy közvetítői eljárásra utalását, hiszen erre a törvény lehetőséget biztosít a közlekedési ügyekben is, de figyelemmel arra, hogy a baleset során a gyerek súlyosan megsérült, a mediáció ez esetben kizárt, az eljárást bíróság előtt kell lefolytatni.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×