Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.35
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Meghalt a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd

Második sztrókja már halálosnak bizonyult. A börtönkórházban vesztette életét.

Második sztrókját már nem élte túl a kórházban M. Richárd, a Dózsa györgy úti gázolás elkövetője - írja a Blikk a család tájékoztatására hivatkozva.

A Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó baleset okozójaként 3,5 éves szabadságvesztésre ítélt rab fél éven belül a második agyi infarktust kapta.

Szombathelyi börtönéből tavaly decemberben szállították a berettyóújfalui börtönkórházba.

2017 májusában M. Richárd a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó sebességgel közlekedett a Dózsa György út belső sávjában a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, hogy ott elsőbbségi helyzetben egyenesen haladjon tovább a Hősök tere irányába. A kereszteződésnél a Vágány utca felől érkező harmadrendű vádlott a forgalomirányító lámpa zöld jelzését követően a Dózsa György útról a kanyar szabályos ívét levágva kívánt bekanyarodni balra, a Kassák Lajos utcába. A kanyarodás megkezdése előtt nem észlelte az M. Richárd által vezetett jármű közeledését, folytatta a kanyarodást, így az elsőrendű vádlott gépjárművével – fékezése ellenére – nekiütközött a balra kanyarodó személygépkocsinak. Az ütközés miatt mindkét jármű felborult és a járdára sodródott, valamint a trolibusz megállóban három gyalogost el is ütött.

A baleset következtében a harmadrendű vádlott által vezetett jármű két utasa életét vesztette, maga pedig életveszélyesen megsérült.

M. Richárd, valamint az elgázolt gyalogosok könnyű sérüléseket szenvedtek.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×