Infostart.hu
eur:
355.19
usd:
311.79
bux:
139789.32
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Pexels.com

Súlyosították M. Richárd átverőjének büntetését

900 ezer forintot csalt ki a néhai Dózsa György úti gázolótól.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2020 novemberében emelt vádat egy harmincas éveiben járó csömöri férfi ellen, aki 2017-ben, a Dózsa György úti gázolóként ismertté vált M. Richárddal egy közvetítőn keresztül elhitette, hogy rendőri és közlekedési hatósági kapcsolatai útján 600-600 ezer forintért előbb visszaszerzi bevont vezetői engedélyét, majd kedvező módon befolyásolja az ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást.

Végül összesen 900 ezer forint készpénz jutott hozzá néhai M. Richárdtól

– áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

A Fővárosi Törvényszék 2022. augusztus 25-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki három rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében, amiért őt 2 évi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 900 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte.

Az ügydöntő határozat ellen az ügyész a vádlott terhére végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért, védője pedig felmentésért, illetve enyhítésért jelentettek be fellebbezéseket.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartva kezdeményezte az elsőfokon kiszabott pénzbüntetés súlyosítását is.

A Fővárosi Ítélőtábla 2023. július 5-én kihirdetett másodfokú ítéletével a befolyásával üzérkedő elkövető

pénzbüntetését 1 millió forintra, míg a szabadságvesztése végrehajtásának felfüggesztése próbaidejét 5 év tartamra súlyosította.
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×