Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
318.88
bux:
144583.46
2026. július 23. csütörtök Lenke
Az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. A bíróság négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Nyitókép: Mónus Márton

Új híreket közöltek M. Richárd állapotáról

A kórházi kezelés miatt egy vesztegetési ügyben elmaradnak a tárgyalások.

M. Richárdot decemberben szállították át a berettyóújfalui rabkórházba, miután a börtönben sztrókot kapott. A Dózsa György úti gázolási ügyben elítélt férfi bal oldala kezdetben teljesen lebénult. Ügyvédje a Borsnak azt mondta, hogy az állapota javul, de lassú felépülés előtt áll.

Jován László nehezményezte, hogy amikor a gond kiderült, nem a legközelebbi, ebben az esetben a szombathelyi kórházba szállították.

Az ügyvéd hozzátette, M. Richárd nem tud megjelenni a bíróságon, ezért egy másik, folyamatban lévő büntetőpere, egy vesztegetés ügy tárgyalásai elmaradnak.

M. Richárdot a 2017-es, két halálos áldozattal járó gázolási ügyben három év hat hónap fogházra ítélték.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×