Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
318.88
bux:
144583.46
2026. július 23. csütörtök Lenke
M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megvan az ítélet M. Richárd ügyében

Hat hónap magánzárkában volt időm átgondolni, feldolgozni a történteket - mondta a bíróságon.

Három év hat hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Fővárosi Törvényszék M. Richárdot a 2017 májusában történt Dózsa György úti baleset miatt. Tavaly ősszel, nem jogerősen négy év fogházra ítélték és végleg eltiltották a vezetéstől, vagyis a mostani ítélet enyhítést jelent.

„Elismertem a gyorshajtást, amiért most itt vagyok. Nem tudtam elkerülni az ütközést. Nagyon sajnálom, egész életemben végigkísér, ami történt. Időközben elhunyt az édesanyám, a nagymamám, szívműtétem volt. Hat hónap magánzárkában volt időm átgondolni, feldolgozni a történteket. Kérem a bíróságot, a tevőleges cselekményeimmel arányos ítéletet hozzon” – mondta a bírósági tárgyaláson az utolsó szó jogán a Blikk tudósítása szerint. Az eddig letartóztatásban töltött időt beszámítják a büntetésbe.

A balesetben érintett másik sofőr, N. József büntetését is csökkentették: egy év három hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott – írja a 24.hu.

A Fővárosi Törvényszék közleményben részletezi az ítéletet. Mint írják, az elsőrendű vádlott 2015 júniusában a Károly körúton közlekedett gépkocsijával – az ügyben korábban jogerősen elítélt másodrendű vádlott társaságában –, amikor menet közben megelőzött és majdnem elsodort egy kerékpárost. A sértett, hogy jelezze a veszélyt, rácsapott a kocsi oldalára. Kár nem keletkezett a személygépkocsiban. M. Richárd megállt az autójával, hogy számonkérje a biciklist, akit a másodrendű vádlottal közösen – szitkozódva –bántalmazott.

A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a terhelt bűnösségét garázdaság és könnyű testi sértés vétségében, továbbá helyesen járt el akkor is, amikor a közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A terhelt figyelmetlenségből nem észlelte a kerékpárost, így ez a gondatlan magatartás róható a terhére, szándékos elkövetés nem.

A másik esetben, 2017 májusában M. Richárd a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó sebességgel közlekedett a Dózsa György út belső sávjában a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, hogy ott elsőbbségi helyzetben egyenesen haladjon tovább a Hősök tere irányába. A kereszteződésnél a Vágány utca felől érkező harmadrendű vádlott a forgalomirányító lámpa zöld jelzését követően a Dózsa György útról a kanyar szabályos ívét levágva kívánt bekanyarodni balra, a Kassák Lajos utcába. A kanyarodás megkezdése előtt nem észlelte az M. Richárd által vezetett jármű közeledését, folytatta a kanyarodást, így az elsőrendű vádlott gépjárművével – fékezése ellenére – nekiütközött a balra kanyarodó személygépkocsinak. Az ütközés miatt mindkét jármű felborult és a járdára sodródott, valamint a trolibusz megállóban három gyalogost el is ütött.

A baleset következtében a harmadrendű vádlott által vezetett jármű két utasa életét vesztette, maga pedig életveszélyesen megsérült.

M. Richárd, valamint az elgázolt gyalogosok könnyű sérüléseket szenvedtek.

A másodfokú bíróság szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként helyesen következtetett arra, hogy két vádlott által elkövetett közúti közlekedési szabályszegések idézték elő a halálos következménnyel járó balesetet, így mindkettőjüket bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset okozásának vétségében.

A Fővárosi Törvényszék a másodfokú eljárás során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás teljeskörű és szakmailag helytálló volt. Az elsőfokú ítélet óta több mint 9 hónap telt el úgy, hogy ebből az I. rendű vádlott több mint 5 hónapja letartóztatásban van, így – nagyobb nyomatékkal – az időmúlásra és a vádlottak megbánó magatartására tekintettel a bíróság lehetőséget látott az elsőfokon kiszabott büntetések enyhítésére. Az FT azt is figyelembe vette, hogy M. Richárd felismerte: a magatartási szabályok folyamatos megsértése miatt segítségre szorul.

A harmadrendű vádlott esetében az időmúlás mellett enyhítő körülmény volt a cselekmény előtti és utáni tiszta közlekedési élete, büntetlen előélete, továbbá az is, hogy ő maga is megsérült a balesetben

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×