Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Pénzbehajtással vádolják a Készenléti Rendőrség volt tagját

Tartozás erőszakos visszakövetelése miatt emeltek vádat a Készenléti Rendőrség egy volt tagja és két civil ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a három vádlott az általuk korábban adott százötvenezer forintos kölcsön miatt tavaly tavasszal találkozóra hívta a sértettet a III. kerületben. A három férfi a sértettet és vele érkező barátját bántalmazta, értékeiket elvette, majd a tartozás biztosítékaként gépkocsijukat is jogtalanul magukkal vitték.

Az ügy elsőrendű vádlottja, aki akkoriban a Készenléti Rendőrség hivatásos állományú tagja volt, az egyik sértett kiabálására a közeli lakóház ablakán kinézőknek szolgálati igazolványát mutatta fel azzal, hogy ne hívják a rendőrséget, hiszen ő maga is rendőr.

A vádlottak a folyamatos fenyegetések hatása alatt álló sértettet, akarata ellenére, a gépkocsijukba ültették, kényszerítették, hogy vetkőzzön alsónadrágra, és a fagyos időben mezítláb egy lakott terület közelében kirakták a járműből.

A rendőrséget a sértett helyszínről elmenekülő barátja értesítette.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett kifosztás, önbíráskodás, személyi szabadság megsértése, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Már önmagában a kifosztás vádbeli, minősített esete is akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a törvény szerint. A vádlottak részben beismerték a terhükre rótt cselekményeket - írta a főügyészség.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×