Infostart.hu
eur:
390.63
usd:
331.29
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Így néz ki Király Tamás feltételezett gyilkosa

A rendőrség egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. Lakatos József arcképét a rendőrség a honlapján tette közzé.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Lakatos József 39 éves budapesti lakos ellen. A rendőrség gyanúja szerint múlt vasárnap a főváros VIII. kerületében, a Baross utca egyik lakásában Lakatos József gyilkolhatta meg az ott lakó 60 éves férfit.

A BRFK azt kéri, hogy a fényképen látható Lakatos Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 107, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszám valamelyikét.

A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint - amely akkor sem nevesítette Király Tamást - a 60 éves férfit az otthonában olyan súlyosan bántalmazták vasárnap hajnalban, hogy az áldozat a helyszínen életét vesztette.

Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×