Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Agyhártyagyulladásban halhatott meg egy kétéves fiú

Feltételezhetően fertőző agyhártyagyulladás miatt meghalt egy kétéves kisfiú Borsod megyében.

A kisfiú a Borsod megyei, Miskolctól 16 kilométerre fekvő Köröm községben, otthonában lett rosszul pénteken, mentőt hívtak hozzá, és Miskolcra szállították, de az életét már nem tudták megmenteni – mondta az InfoRádiónak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató főorvosa. Csiba Gábor közölte, bár még nem zárult le a vizsgálat, de valószínű, hogy a kisgyermek halálát fertőző agyhártyagyulladás okozta.

Budapesten december közepén egy 20 éves fiatal került be fertőző agyhártyagyulladással a Szent László Kórházban. A kórház akkor úgy tájékoztatott, hosszabb terápiára kell felkészülniük, mert még nem zárultak le a gyulladásos folyamatok.

December 9-én a budapesti Veres Pálné Gimnázium egy végzős tanulója vesztette életét fertőző agyhártyagyulladásban. A fiú a tünetek jelentkezése után néhány órával halt meg. Egyik évfolyamtársa szintén agyhártyagyulladás gyanújával került a Szent László Kórházba, de nála kiderült, hogy rosszullétét csak egy téli vírusos fertőzés okozta.

A fertőző agyhártyagyulladást többnyire a világszerte elterjedt Meningococcus baktérium okozza, amelynek 13 típusa ismert, ezek közül Európában és Magyarországon főleg a B és C típus elterjedt. A betegség tünetei között megfigyelhető az általános rossz közérzet, levertség, magas láz, hányás, hidegrázás, és az egyik jellegzetes tünet, a tarkómerevség.

A fertőző agyhártyagyulladás cseppfertőzéssel közvetlen kontaktus útján terjed, kezelésében pedig különösen fontos a korai felismerés.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×