Infostart.hu
eur:
354.41
usd:
309.83
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Budapesten tréfálta meg egy szlovén rádiós a horvát miniszterelnököt

Egy szlovén kereskedelmi rádió műsorvezetője telefonon tréfálta meg csütörtökön az éppen Budapesten tartózkodó horvát miniszterelnököt, akihez azért kapcsolták, mert a korábbi szlovén kormányfőnek adta ki magát.

A net.hr című internetes portálon az élő adásban elhangzott telefonos tréfa is hallható. Denis Avdic, a szlovén Radio 1 műsorvezetője először a zágrábi miniszterelnöki irodát hívta azzal, hogy Janez Jansa nevében szeretne beszélni horvát "kollégájával". Közölték vele, hogy rövid idő múlva visszahívják, mert Jadranka Kosor éppen úton van.

A kormányiroda vissza is hívta a megadott számot és pár másodperc múlva kapcsolták a miniszterelnök asszonyt. Amikor a telefon túlsó felén Kosor fogadta a hívást, a rádiós Jansa hanghordozását utánozva köszönt, mire a horvát miniszterelnök udvariasan bemutatkozott: "Halló, jó napot, Jadranka vagyok". Szívélyes üdvözletét kifejezve hozzátette, hogy Budapesten tartózkodik és éppen most indul a repülőtérre, mert hazafelé tart látogatásáról.

A szlovén újságíró ezután már saját nevében folytatta, és elmondta, hogy csak arra volt kíváncsi, ezzel a bemutatkozással "kapcsolatba tud-e lépni egy ilyen nagyon fontos személyiséggel". Ezután bocsánatot kért a tréfáért és kellemes napot kívánt a horvát kormányfőnek.

Kosor hallhatóan elmosolyodva azt felelte: természetesen. Megköszönte a hívást és üdvözletét küldte Magyarországról, ahol hivatalos úton járt.

Címlapról ajánljuk
Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Mintha sütőbe tették volna a gabonát: komoly terméskiesés fenyeget

Idén az aszályos időjárás miatt a megszokottnál hamarabb kezdődött meg az aratás. Gyenge lesz a hozam, ráadásul a termelőket a forint erősödése is sújtja – mondta az InfoRádióban Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kukoricából feleannyit termelünk, mint korábban, búzaügyben kettészakadt az ország: az Alföldön durva, a Dunántúlon egész jó a helyzet. A repce az éghajlatváltozás miatt lassan kiszorul az Alföldről, de a Dunántúlon is drasztikusan csökkentették a növény területét.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×