Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
308.94
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Elefánt segített a lerobbant állatkerti dolgozón

Egy elefánt teljes testtömegét latba vetette, hogy segítsen gondozójának eltolni autóját. Five, az elefánt és állatkerti dolgozója valódi csapatot alkotott.

A bajba jutott férfi már épp a kollégáit akarta hívni, mikor Five, az elefánt úgy döntött, hogy besegít neki. A tizennyolc éves afrikai elefánt az autó mögé állt és elkezdte tolni a lerobbant dzsipet. Sőt még meg is tisztította. Beledugta az ormányát egy közeli vödör vízbe és lelocsolta a koszos járművet, majd fogott egy szivacsot és elkezdte mosni az autót, akár egy profi.

A Wildlife igazgatója, Bob Lawrebce mesélte: "Egyik reggel lerobbant a dzsipem és a fiúk átugrottak, hogy kiderítsék, mi lehet a baja. Megnézték a motort és az olajszintet. Még mindig nem tudtam beindítani. Arra gondoltam, hogy megtolom és úgy próbálom ráadni a gyújtást, sikerült. Ekkor koszolhattam össze az autót a piszkos kezemmel, amit később az elefánt le is mosott. Majd a nap folyamán ismét lerobbant, ekkor jött Five. Még soha életemben nem láttam hasonlót"

"Azt mondják, az elefánt sohasem felejt, nem sok kalandunk volt még a dzsipek lerobbanása miatt, de ezek után, ha még egyszer ilyen történne Five ismét tudni fogja, mit kell tenni."

A West Midland Safari Park három afrikai elefántja is gyakran vesz részt szokatlan programokban, mint például a festés, de focizni is szoktak.

Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×