Infostart.hu
eur:
361.37
usd:
311.74
bux:
130705.17
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Zsanett-ügy: elutasították a védő panaszát , vége a nyomozásnak

Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amelyet E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, így jogerőre emelkedett a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozata - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Varga Gergely.

Az elutasító határozatot szerdán eljuttatták E. Zsanett jogi képviselőjéhez.

Varga Gergely hozzátette, hogy a határozat ellen a sértett jogi képviselője útján, hatvan napon belül, pótmagánvádlóként léphet fel és vádindítványt nyújthat be az ügyészség útján a bírósághoz.

A sértett, E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitte őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

Címlapról ajánljuk

Répássy Róbert: Novák Katalinnak lenne elszámolnivalója a kegyelmi ügyben

„Sürgetés a pápalátogatásra hivatkozva” – egy interjúban beszélt a kegyelmi ügy körülményeiről Répássy Róbert, Varga Judit volt államtitkára az igazságügyi tárcánál. Elmondta: a tárca nem támogatta a pedofilbotrányban érintett K. Endre kegyelmét, amit az államfő változtatott meg, majd sürgetve aláíratták Varga Judit miniszterrel, aki az ellenjegyzéskor nem biztos, hogy tisztában volt a részletekkel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×