Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
322.58
bux:
148428.54
2026. november 4. szerda Károly
office tribunal
Nyitókép: sturti/Getty Images

Meghallgatták az NVVH közpénzügyi elnökhelyettes-jelöltjeit

Meghallgatta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) közpénzügyi elnökhelyettes-jelöltjeit az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága kedd délután, zárt ülésen.

Hantosi István, a testület tiszás elnöke az ülést követően az MTI-nek nyilatkozva azt közölte: öt jelöltet hallgattak meg a délután folyamán. Három jelölt meghallgatásáról hétfőn döntött a bizottság, emellett a frakciók is kezdeményezhették egy-egy ember meghallgatását, és így végül öt ember beszélt elképzeléseiről a testület előtt – tette hozzá.

A politikus kiemelte: jellemzően adóigazgatási, valamint vám- és pénzüggyel, illetve közvagyonvédelemmel foglalkozó szakemberek mondták el véleményüket és koncepciójukat.

A bizottság szerda délelőtt a nyomozati elnökhelyettes-jelölteket hallgatja meg, szintén zárt ülésen – közölte Hantosi István.

Az NVVH három elnökjelöltjének kedd délelőtti meghallgatásáról szólva úgy fogalmazott: „három teljesen különböző életút, három teljesen különböző szakmai háttérrel rendelkező jelölt mutatkozott be”.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×