Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: YouTube/Országgyűlés élő

Az új köztársasági elnök beszédet is mond jövő kedden az Országgyűlésben

Amennyiben jövő kedden megválasztják, az új köztársasági elnök esküt tesz, majd beszédet mond az Országgyűlés előtt, előzetes bemutatkozást azonban várhatóan nem tart – közölte Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó tiszás alelnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően

Hallerné Nagy Anikó (Tisza) azt mondta, hogy a keddi titkos szavazás várhatóan 9:40-kor kezdődik, és a voksok összeszámolásával együtt körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe.

Időközben a parlament honlapjára felkerült a Hallerné Nagy Anikó által jegyzett döntés a köztársaságielnök-választás kitűzéséről. A dokumentum szerint a jelölésre vonatkozó ajánlások benyújtásának határideje jövő hétfő 10 óra, azokat a házbizottság aznapi, 12.30 órakor kezdődő ülésén tekinti át.

Az alaptörvény értelmében a jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének az írásbeli ajánlása szükséges. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat, annak, aki több jelöltet javasol, mindegyik ajánlása érvénytelen.

A Tisza frakcióvezetője, Bujdosó Andrea csütörtökön közölte, hogy a kormánypárti képviselőcsoport szombaton dönt államfőjelöltjéről. A Mi Hazánk július végén jelezte, hogy Tóth Máté energiajogászt javasolja a köztársasági elnöki tisztségre.

Hallerné Nagy Anikó a parlament jövő heti munkáját ismertetve elmondta, hogy a hétfői ülésnap Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul, majd interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel folytatódik.

A képviselők aznap tárgyalnak az egészségügyi adatkezelést érintő törvények, a közneveléssel kapcsolatos jogszabályok, a közpénzügyi reformokkal összefüggő egyes államháztartási szabályok kormány által kezdeményezett módosításáról. Napirenden lesz a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény, a járványügyi készültségről szóló jogszabály és a költségvetés megváltoztatására irányuló indítványok megvitatása, valamint az egyes törvényeknek a rendészeti feladatellátás racionalizálását célzó, illetve a központi költségvetés címrendjének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal összefüggő módosítása. A képviselők megtárgyalják a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló jogszabály módosítását kezdeményező előterjesztést is.

A határozathozatalok kedden lesznek. Az Országgyűlésnek Varga Lőrinc Mihály (Tisza), Takács Péter (Fidesz) és Toroczkai László (Mi Hazánk) mentelmi ügyében is döntést kell hoznia, utóbbi képviselő mentelmi jogának felfüggesztését két ügyben is kezdeményezték.

A parlament várhatóan az általános forgalmi adóról, illetve a szakképzésről szóló törvény általános vitájával zárja jövő heti, kétnapos ülését.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×