Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Tizenegyre nőtt a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak a száma

Tizenegyre emelkedett a gyanúsítottak száma a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, közülük négyen letartóztatásban vannak. A nyomozás továbbra is minden felmerülő bűncselekményre kiterjed, az ügyet egyetlen eljárásban vizsgálják. Bangó Sándor a napokban jelezte, hogy júliusban szakértői vizsgálaton vesz részt, majd nyilvánosságra hozza az általa megnevezett „Zsolti bácsi” nevét.

Emelkedett a gyanúsítottak száma a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. „Eddig tizenegy személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg, akik közül négy terhelt van letartóztatásban” – tájékoztatta a Népszavát a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az ügy kapcsán korábban kilenc gyanúsítottról lehetett tudni, ám május elején Bangó Sándor, az egyik sértett és „koronatanú” újabb vallomásában megnevezte a „Zsolti bácsiként” emlegetett férfit is, akit szexuális bántalmazással vádol. A férfi korábban név nélkül, majd nyilvánosan is beszélt az állításairól, ugyanakkor egyelőre nem tisztázott, hogy az általa említett személy milyen kapcsolatban állhat a javítóintézetben feltárt bűncselekményekkel.

Az ügyészség az Index kérdésére közölte, hogy a nyomozás minden olyan bűncselekményre kiterjed, amelynek gyanúja felmerül, és az ügyet egyetlen eljárás keretében vizsgálják. Arra azonban nem adtak részletes választ, hogy milyen bizonyítékok állnak rendelkezésre, vagy milyen nyomozati lépések zajlanak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×