Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Pócs János, a Fidesz képviselõje interpellál az Országgyûlés plenáris ülésén az Országházban 2026. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Szőlő utcai ügy - Pócs János újabb feljelentést tesz a jövő héten

Újabb feljelentést tesz jövő héten az ügyészségen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő a Szőlő utcai ügyben. A politikus ezt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte.

Pócs János – aki Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót – az MTI kérdésére elmondta: bűncselekményre való felbujtás miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, és a „napról napra frissülő bizonyítékokat” át fogja adni az ügyészségnek.

Hozzátette: a hozzá eljuttatott információk hitelességének bizonyítása vagy cáfolása nem az ő dolga.

A képviselő a Szőlő utcai, illetve az úgynevezett „Zsolti bácsi” ügyben új bizonyítékként hivatkozott Füssy Angélának, az ügy koronatanújának nevezett Bangó Sándor korábbi mentorának nyilatkozatára. Ebben Füssy Angéla azt állította, hogy Bangó Sándor a Kontrollnak adott interjúját követően sok pénzt kapott a médiumtól – mondta.

Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselő közölte: az egész ügy „felépített, koholt vád”, amelynek célja, hogy a „pedofil bélyeget ráaggasszák” egy konkrét jobboldali politikusra, illetve az egész jobboldali közösségre.

Panyi Miklós a Kontroll III. kerületi székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón arra szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt és testvérét, Magyar Mártont, a Kontroll alapítóját, hogy válaszoljanak az ügyben felmerült kérdésekre: „mennyi pénzt adtak Bangó Sándornak, mit ígértek neki, mit vártak el tőle, és hogyan adták oda neki ezt a pénzt?”

Pócs János szerdai sajtótájékoztatóján a Szőlő utcai ügy koronatanújának lefizetésével vádolta meg Magyar Mártont, a miniszterelnök testvérét, a Kontroll alapítóját. Magyar Márton visszautasította a vádakat, és a koronatanúnak nevezett Bangó Sándor is tagadta, hogy pénzt kapott volna a Kontrollnak adott interjúért.

Bangó Sándor a Kontrollnak korábban adott interjújában beszélt egy Zsolti bácsi nevű politikusról, aki szexuális bűncselekményeket követett el a Szőlő utcai intézetben nevelt fiatalokkal szemben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×