A Tiszántúlon már most látványosak a hosszan tartó csapadék- és vízhiány következményei. Jakab Gusztáv ökológus szerint a helyzet több szempontból is rosszabb, mint a 2022-es nagy aszály idején. Az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének docense az InfoRádióban elmondta: már harminc éve járja az Alföldet, folyamatosan figyelemmel kíséri a természetes közösségek és a puszták állapotát, illetve a növényzet fejlődését.

Emlékeztetett, hogy az idei január viszonylag csapadékos volt, de a februártól áprilisig tartó időszakban már kevesebb mennyiség esett. Az év első négy hónapjában körülbelül 100 milliméternyi csapadék esett az Alföldön, ami megfelel a sok évi átlagnak, az eloszlása viszont nem volt ideálisnak mondható. Az ökológus hozzátette:

idén tovább tetéződött az a hiány, ami az elmúlt években felhalmozódott, a Tiszántúlon emiatt majdnem két métert esett a talajvíz szintje.

A talaj két irányból kap vizet: egyrészt felülről csapadék formájában, másrészt pedig a talajvíz is jellegzetes ingadozást szokott mutatni az év során, és ilyenkor a kapilláris vízemelés révén alulról is víz juthat a felsőbb talajrétegekbe.

Csakhogy mivel csökkent a talajvíz szintje, a felülről érkező vagy leszivárgó csapadékvíz, illetve az alulról feljutó talajvíz már nem ér össze. Ez azt jelenti, hogy nemcsak felülről, hanem alulról is szárad a talaj, főleg a felső rétegek. Jakab Gusztáv kiemelte: bár mostanra látszólag kizöldültek a természetes közösségek, de a mélyedések, a szikes laposok már mindenütt szárazak az Alföldön. Ahogy fogalmazott, ezek a természetes területek, „mint az érzékeny, komplex mérőműszerek, jelzik a környezetnek az állapotát”. Ha ezeken a területeken baj van, akkor nagy az esély rá, hogy néhány héten belül a mezőgazdasági területeken, illetve a mezőgazdasági termeléssel is komoly problémák lehetnek. Éppen ezért érdemes nagyon odafigyelni arra, hogy a szikes pusztákon milyen a gyep minősége.

Felidézte, hogy 2022-ben volt az évszázad aszálya itthon, ami az egyetemi docens szerint a „nyakunkon maradt”, és azóta is kisebb-nagyobb mértékben, de minden évben megismétlődik. A szárazság pedig komoly változásokat idéz elő. Jakab Gusztáv szerint a pusztákon, a természetes életközösségekben „katasztrofális átalakulás zajlik”. Mint mondta,

a „legdurvább ökológiai katasztrófa” a békákkal, gőtékkel és más kétéltűekkel, apró, vízhez kötődő állatokkal történik.

Óriási területeken milliószámra haltak ki ilyen kétéltűek az Alföldön, mivel 2022 óta nagyon jelentős a vízhiány. A probléma nemzeti parkokat és Natura 2000-es területeket is érint.

A növényvilág is komoly károkat szenved, a Tiszántúl déli részén erdők pusztulnak ki. Az ökológus elmondta: ez ma még csak csúcsszáradás, de több száz hektáros nagyságrendről van szó. A Tiszántúl ráadásul eleve nagyon gyengén erdősült terület, ezért nagyon meglátszik, ha az a kevés fa is elkezd pusztulni. A lágyszárú növényzetben is drasztikus változások zajlanak, főleg a vízhez kötődő növények szorulnak vissza. Jakab Gusztáv szerint olyan növényfajok válhatnak veszélyeztetetté, amelyekről korábban ez elképzelhetetlen volt. Ilyen növények például a víziboglárka fajok is, amelyek nagyon gyakoriak az Alföldön, Jakab Gusztáv azonban egy tövet sem látott még idén belőlük.

Mit tehetünk a katasztrófa megelőzése érdekében?

A gyepek is egyre kevesebb szénát adnak, ezért az egyetemi docens komolyan aggódik a hazai pásztorkodó, legeltető állattartásért is, mert egyszerűen nincs már elég fű a pusztákon. A gazdáknak már nem is érdemes kimenni kaszálni, mert nem nagyon van mit.

„Nem hozza vissza a kaszálógépbe öntött üzemanyagnak az árát az a mennyiségű fű, gyepszéna, amit be lehet takarítani. Ha pedig kiengedik az állatokat a legelőkre, egy-két hét alatt lerágják kopárra a gyepeket”

– magyarázta az ökológus.

Ami a klímaváltozás elleni küzdelmet illeti, Jakab Gusztáv egyetért a Vizet a tájba! programban megfogalmazott elképzelésekkel, a megvalósítás módjával kapcsolatban azonban már vannak bizonyos kritikái.

Egyrészt problémának nevezte azt, hogy csak önkéntes alapon lehet területeket bejelenteni, ami az ökológus szerint így elhanyagolható területi kiterjedést jelent az egész országra vagy az egész Alföldre kivetítve. Mint fogalmazott, „ezek inkább pilot projektek, pedig lassan kezdünk kifutni az időből”. A szakember szerint

nagyságrendekkel nagyobb területeket kellene elárasztani, az Alföldnek legalább a 20 százalékát ahhoz, hogy a klímánkra és a talajvizekre pozitív hatást gyakoroljon.

Bár elsőre ez nagyon nagy területnek tűnik, Jakab Gusztáv megjegyezte: nem lakott területekről és nem is a legjobb mezőgazdasági földekről van szó, hanem elsősorban Natura 2000-es gyepterületekről, nemzeti parkokról, természetvédelmi területekről. „Sajnos úgy állunk, hogy még a nemzeti parkjainkban is csak a legjobb, szentély jellegű, fokozottan védett területeken folyik vízvisszatartás, illetve árasztás. Ez azonban kevés, ilyen éghajlatváltozási tempó mellett ez nem elég” – figyelmeztetett az egyetemi docens.

A cikk alapjául szolgáló interjút Szabó Gergő készítette.

(A nyitóképen: egy legelő a Hajdú-Bihar vármegyei Derecske közelében 2025 nyarán.)