Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.81
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
A balatonalmádi Postás Üdülő.
Nyitókép: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Mesés összegért cserélhet gazdát a Balaton egyik ikonikus épülete

Árverésre bocsátották Balatonalmádiban az egykori postás üdülőt, amely évek óta üresen áll. Most viszont milliárdos licittel kerülhet új kézbe.

A Balaton egyik kiemelt partszakaszán található, ősfás parkban fekvő épületegyüttes régóta a város elhagyatott, mégis sokat emlegetett ingatlanai közé tartozik. A Széchenyi sétány és az Erzsébet királyné út közötti területen álló egykori postás üdülő 1935-ben nyitotta meg kapuit, és évtizedeken át a hazai üdülőkultúra egyik jellegzetes helyszíne volt - írja a Pénzcentrum.

A komplexum három épületből áll: egy 35 szobás főépületből, egy földszintes üdülőházból és egy kisebb villából. A több mint három és fél holdas, parkosított terület generációk számára jelentett balatoni pihenőhelyet,

mára azonban az idő és az elhanyagoltság nyomai határozzák meg az összképet.

Az utóbbi években az épületegyüttes fokozatosan kiürült, 2020 óta pedig gyakorlatilag kihasználatlanul áll. Bár időnként – például helytörténeti és kulturális rendezvények alkalmával – megnyitották a parkot a látogatók előtt, a főépületek állapota folyamatosan romlott. A komplexum ma is őrzi a klasszikus balatoni üdülők hangulatát: tágas park, sétányok, régi villaépítészeti részletek, ugyanakkor belül jelentős felújításra szoruló terek és elavult infrastruktúra jellemzi.

Az ingatlan most hivatalos árverés keretében kerül piacra. A folyamatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő bonyolítja a Magyar Posta Zrt. megbízásából. A hirdetés szerint a teljes alapterület 2757 négyzetméter, az épületek állapota közepes, energetikai besorolásuk E. A kikiáltási ár 1,37 milliárd forint, az árverési biztosíték 137 millió forint, a licitlépcső pedig 2 millió forint.

Az elektronikus árverés 2026. április 24-én indul, és április 30-ig tart.

A Balaton-part közelsége, a történeti jelentőség és az ősfás környezet miatt a terület komoly fejlesztési potenciállal bír. A szakértői értékelések alapján a jövőben több irány is elképzelhető: boutique hotel, apartmanház, rendezvényhelyszín vagy akár kulturális funkció is helyet kaphatna az egykori üdülő területén. Ugyanakkor a jelenlegi műszaki állapot jelentős beruházást igényel, így a leendő befektető előtt komoly döntés áll: egy patinás balatoni üdülőkorszak darabját menti meg, vagy a teljes átépítés mellett új funkciót ad az ingatlannak.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×