Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Jubileumi hajófelvonulásra érkezõ Kelén nosztalgiahajó a 180. hajózási szezon megnyitója elõtt Balatonfürednél 2026. március 28-án.MTI/Katona Tibor
Nyitókép: Katona Tibor, MTI/MTVA

Három évtized hajói nyitották meg az idei szezont a Balatonon – képek

Veigl Gábor Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgatója elmondta: a jubileumi. hajózási szezon tiszteletére a flotta ikonikus hajóit vonultatták fel a balatonfüredi kikötő előtti szakaszon a szombati ünnepségen.

Három évtized hajói találkoztak Balatonfüred előtt, hiszen a 135 éves Helka és Kelén még a 19. században készült, az idén műszakilag és esztétikailag egyaránt felújított Jókai nosztalgiahajó több mint 110 éves, a flotta legújabb tagjait, két személyhajót és két kompot pedig két éve adták át.

Bóka István Balatonfüred polgármestere az első hajó fogadása után kiemelte: a balatoni hajózás az egységet és az összetartozást szimbolizálja, hiszen a Balaton térsége közigazgatásilag széttagolt, három vármegye osztozik rajta.

Számunkra a balatoni hajózás összeköt partokat, embereket és összehoz történeteket - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Balatonfüred a balatoni hajózás szempontjából mindig is meghatározó szerepet töltött be, hiszen 1846-ban itt bocsátották vízre a Kisfaludy gőzöst.

Jubileumi hajófelvonulásra érkezõ Kelén nosztalgiahajó a 180. hajózási szezon megnyitója elõtt Balatonfürednél. Kép: MTI/Katona Tibor
Jubileumi hajófelvonulásra érkezõ Kelén nosztalgiahajó a 180. hajózási szezon megnyitója elõtt Balatonfürednél. Kép: MTI/Katona Tibor

Örömét fejezte ki, hogy a BAHART ma pénzügyileg stabil és jövőképpel rendelkező cég, amely sok embernek nyújt megélhetést. Emellett köszönetet mondott azért is, hogy megőrizték és felújították a történelmi hajókat.

Pali Róbert, a Balatoni Szövetség elnöke beszédében a szövetséget alkotó 90 polgármester köszönetét tolmácsolta, majd a partnerség fontosságáról szólt. Azt mondta: egy lényeges célkitűzésünk van mindannyiunknak, hogy a Balatont táji, természeti és épített kincseivel, illetve ökológiai adottságaival megőrizzük, fenntartsuk a jelen, illetve az utókor, az utódaink számára.

A Balaton katamarán érkezik a 180. hajózási szezon megnyitójára Balatonfürednél 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor
A Balaton katamarán érkezik a 180. hajózási szezon megnyitójára Balatonfürednél 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor

Hegedűs Barbara fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: a Balaton nemcsak gyönyörű tájegységünk, hanem az identitásunk része, és összeköti a térség családi, baráti kapcsolatait, a településeket, a civil közösségeket, intézményeket. Sőt a Balaton kapocs a múltunk, a jelenünk és a jövőnk között is - tette hozzá, eredményes szezont kívánva a turizmusban dolgozóknak.

Kovács Miklós (Becsülettel Siófokért Egyesület), Siófok alpolgármestere hangsúlyozta: a Balaton természeti kincsünk, nemzeti örökségünk és identitásunk része, amely évszázadok óta köti össze a tóparti településeket és embereket. Az előző szezon sikeréről szólva megjegyezte: Siófok elérte az 1,2 milliós vendégéjszaka számot.

Résztvevõk várakoznak az ingyenes sétahajózásra a Tomaj katamaránnál a 180. hajózási szezon megnyitója napján Balatonfüreden. Kép: MTI/Katona Tibor
Résztvevõk várakoznak az ingyenes sétahajózásra a Tomaj katamaránnál a 180. hajózási szezon megnyitója napján Balatonfüreden. Kép: MTI/Katona Tibor

Tóth Gergely (VÁRTAK Egyesület), Keszthely polgármestere a közös értékrend és a közös célok fontosságát hangsúlyozta.

Veigl Gábor az első, Siófokról Balatonfüredre tartó hajó fedélzetén a tavalyi szezont értékelve azt mondta: gyakorlatilag minden tekintetben sikerült túlszárnyalni a kitűzött céljaikat, hiszen az utasszámok, az árbevétel és az eredmény tekintetében is meghaladták a tervezett szintet. A társaság nettó árbevétele tíz százalékkal növekedett a 2024-es évhez képest, az adózás előtti eredmény pedig 200 millió forint felett alakult - jelezte.

Ismertette: utasszámuk az új hajók megérkezése óta, az elmúlt két év alatt 25 százalékkal nőtt, és meghaladta a 900 ezret a személyhajózásban. A kompszolgáltatásban a tíz évvel ezelőtti egymilliós utasszámuk csaknem 50 százalékkal emelkedett, és már közelítik a másfél millió utast - emelte ki. Kitért arra is, hogy a kerékpáros utasaik száma az elmúlt tíz évben két és félszeresére emelkedett.

A Szent Miklós hajó érkezik a 180. hajózási szezon megnyitójára Balatonfürednél. Kép: MTI/Katona Tibor
A Szent Miklós hajó érkezik a 180. hajózási szezon megnyitójára Balatonfürednél. Kép: MTI/Katona Tibor

A tavalyi fejlesztések közt a vezérigazgató beszámolt a Jókai nosztalgiahajó felújításáról, amely először Siófokon szolgál majd, azután pedig visszatér Balatonfüredre. Elmondta: megújult a balatonfüredi móló, amelynek fejlesztése idén a vizesblokkok felújításával válik teljessé, és tavasszal befejezik a fonyódi kikötő felújítását is. A Fonyód-Badacsony útvonal jelentőségéről szólva rámutatott: itt tavaly 260 ezer utast szállítottak.

Bejelentette, hogy idén megkezdődik a Tihany és Szántód közti rév megújítása, és tervezik a badacsonyi, az alsóörsi, a balatonlellei személyhajó-, és a balatonföldvári vitorláskikötő megújítását is. Szintén szerepel a tervek közt a Füred katamarán megújítása, és további hajóbeszerzések előkészítése.

Zászlófelvonás a 180. hajózási szezon megnyitóján Balatonfüreden 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor
Zászlófelvonás a 180. hajózási szezon megnyitóján Balatonfüreden 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor

Veigl Gábor kiemelte: a kompok már 30 percenként, gyakorlatilag folyamatosan járnak, és a szolgáltatási díjaik változatlanok a tavalyihoz képest. Megjegyezte: bár januárban a hideg időjárás és a Balaton befagyása miatt másfél hétig nem tudtak közlekedni a kompok, mégis egyelőre utasszámuk 12 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A személyhajózás egyelőre a Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalakon indul meg, a hajók hétvégente, valamint a húsvéti időszakban közlekednek. Emellett a kiemelt kikötőkből sétahajók is járnak, május elsejétől pedig további hét kikötő kapcsolódik be a balatoni hajózásba - tette hozzá.

Jubileumi hajófelvonulás a 180. hajózási szezon megnyitója elõtt Balatonfürednél 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor
Jubileumi hajófelvonulás a 180. hajózási szezon megnyitója elõtt Balatonfürednél 2026. március 28-án. Kép: MTI/Katona Tibor

A személyhajózásban a teljes árú jegyek 2-4 százalék között emelkednek, ez egy teljes árú jegynél 50-100 forint különbséget jelent a tavalyihoz képest. A kerékpáros jegyárak nem változnak, a családi jegyek pedig olcsóbbak lesznek az előző évihez képest - ismertette.

A vezérigazgató arról is beszámolt, az új hajók időközönként feltűnnek majd a Balatonlelle-Balatonboglár-Révfülöp útvonalon is, a 180. jubileumi szezont pedig szeptember végén ünneplik majd meg.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×