Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Dobrev Klára
Nyitókép: Facebook / Dobrev Klára

A DK képviselői az Országgyűlés feloszlatását kezdeményezik

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra kérte pártja országgyűlési képviselőit, hogy kezdeményezzék a parlament feloszlatását.

Dobrev Klára csütörtöki online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az elmúlt napok az egész országnak megmutatták azt a „morális Mariana-árkot, amit a Szőlő utca jelent az Orbán-rendszerben”. A hatalom „határtalan romlottságát” megerőszakolt gyerekek szavai és egy brutális verés képkockái tették átélhetővé és örökre letagadhatatlanná – jelentette ki az ellenzéki politikus.

Nincs olyan európai ország, „de talán civilizált ország sem a Földön”, ahol mindez politikai következmények nélkül maradhatna – mondta. Az elmúlt napokban Juhász Pétertől Magyar Péterig többen is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy a kormánynak le kell mondania a Szőlő utcában történtek miatt – emlékeztetett. A DK egyetért velük, mert egy olyan kormánynak, „amely így bánik a gyerekekkel” semmi keresnivalója nincs Magyarország élén – osztotta meg véleményét Dobrev Klára.

A pártelnök arra kérte a fideszes képviselőket, hogy a parlament feloszlatását célzó kezdeményezésre tekintsenek lehetőségként. „Ez az utolsó lehetőség, hogy emberek maradhassanak, akik ezután is tükörbe tudnak majd nézni, akik ezután is ki mernek majd menni az utcára és akiknek nem kell örökre szégyenkezniük azért, ami történt” – fogalmazott.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×