Infostart.hu
eur:
385.32
usd:
331.86
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
A Magyar Bírói Egyesület szervezésében, a bírók és az igazságszolgáltatás függetlenségéért rendezett demonstráció résztvevői az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületénél 2025. február 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Az Igazságügyi Minisztérium előtt demonstráltak a bírák

A bírók és az igazságszolgáltatás függetlenségéért demonstrációt tartottak a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) szervezésében szombaton Budapesten.

A MABIE elnöke az Igazságügyi Minisztérium előtt megtartott tüntetésen közölte: azért szervezték a demonstrációt, mert úgy érzik, hogy az elmúlt időszak intézkedései nyomán sérül a bírók függetlensége. A törvényhozó és végrehajtó hatalom ugyanis a jogállami jogalkotás megkerülésével fogadta el a bírósági szervezet akaratával szemben a szervezeti és jogállási reformot, vagyis valódi egyeztetés nélkül kerültek a törvényhozás elé a bírósági szervezetet alapjaiban érintő jogszabályok – tette hozzá. A megfelelő bérkorrekció elmaradása miatt pedig a bírósági szervezetben dolgozók újra és újra kiszolgáltatottá válnak – jelenetette ki Boros Katalin, hangsúlyozva:

csak teljes bírói függetlenség mellett tudják a társadalom javát szolgálni, illetve ha egzisztenciálisan is megfelelő körülmények között tudnak dolgozni.

Az igazságszolgáltatás nem csupán egy hatalmi ág, hanem az a pillér, ami biztosítja, hogy a társadalom igazságos és kiegyensúlyozott maradjon. Ha pedig a bírói függetlenség megrendül, akkor minden állampolgár jogai veszélybe kerülnek, mert nincs szabadság független igazságszolgáltatás nélkül – emelte ki.

Mikael Sjöberg, az Európai Bírói Egyesület (EAJ) elnöke szerint a magyar bírók demonstrációja azt jelzi, hogy Magyarországon a végső kihívásnak van kitéve a jogállam. Azt mondta, hogy az Európai Bírói Egyesület támogatja a magyar bírósági dolgozók tiltakozását, mert szabad és független bírók és bíróságok nélkül, amelyek a törvényhozás és a végrehajtó hatalom felett őrködnek, nem működik a demokrácia.

Felidézte, hogy az EAJ az elmúlt év végén levélben tiltakozott Magyarország igazságügyi miniszterénél amiatt, hogy a bírói béremelést a bírói függetlenséget aláásó igazságügyi reform feltételéhez akarja kötni a kormányzat. Továbbá az elmúlt évi küldöttgyűlésükön állásfoglalást fogadtak el arról, hogy a magyar bírók javadalmazásának szintje ellentétes az európai és nemzetközi normákkal. Ezért felszólították a magyar hatóságokat, hogy a más hatalmi ágakban dolgozók szintjére emeljék a bírók fizetését – sorolta.

Duro Sessa, a Nemzetközi bírói Egyesület (IAJ) elnöke beszédében rámutatott arra, hogy a végrehajtó hatalomnak biztosítania kell az igazságszolgáltatás számára a feladata ellátásához szükséges eszközöket. Lehetőséget kell biztosítania a bírói karnak arra, hogy részt vegyen az igazságszolgáltatás költségvetésére vonatkozó döntésekben, továbbá konzultálni szükséges velük minden őket érintő döntés előtt. „Éljen a bírók függetlensége” – fejezte be beszédét Duro Sessa.

Baka András, aki 2012-ig töltötte be a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztét felidézte: a Kúria elnöke úgy nyilatkozott, hogy a bíróknak nem az utcán, hanem a tárgyalóteremben a helyük. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a bírókat ugyanúgy megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, mint bármely más állampolgárt. És amikor a jogállamiság veszélyben van, ez nem csupán joguk, hanem kötelességük is – hangsúlyozta.

„Ki emeljen szót a jogállam lebontása ellen, ha nem a bírók?”

– tette fel a kérdést.

Úgy vélekedett: mára az a helyzet alakult ki, hogy a bíróságok nem tudják betölteni a fékek és ellensúlyok rendszerében nekik járó szerepüket. Enélkül pedig nincs jogállam - mondta. Szerinte a kormányzat erőből viszi át az akaratát, az Alkotmánybíróság segítségével és a Kúria jogegységi döntéseivel szűkítik a bírók jogértelmezési tevékenységét, ami az igazságszolgáltatás függetlenségének súlyos korlátja.

Baka András szerint elfogadhatatlan az egységes bírói bértábla megszüntetése, és a kúriai bírók számára külön alku keretében, kollégáiknál lényegesen magasabb juttatás biztosítása. A megkülönböztetés célja a bírói kar ismételt megosztása és a kúriai lojalitás biztosítása – mondta.

A demonstráció résztvevői a Kossuth téren, az Igazságügyi Palota előtt gyülekeztek, majd a tüntetők az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületénél felállított színpadhoz vonultak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Figyelem: négy napod maradt az 1 milliós támogatás igénylésére, akár 2,5 milliót is kaszálhatsz vele

Legkésőbb 2026. január 20-án, vagyis kedden igényelhetik az idei 1 millió forintos Otthontámogatást azok a közszolgálati dolgozók, akik meglévő, 2026. január 1-jét megelőzően létrejött lakáshitel-szerződésük törlesztésére vennék azt igénybe. Ez a határidő jogvesztő, érdemes tehát sietni az igényléssel, amelyet a munkáltatónál lehet megtenni. Mivel a támogatás az igénylők bankszámlájára érkezik, és előtörlesztésre is használható a támogatás, akár 2,5 millió forintnyi törlesztőrészletet is meg lehet spórolni egyetlen igényléssel. Mutatjuk, milyen esetekben, illetve személyre szabottabban mekkora lehet az anyagi előny.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×