Infostart.hu
eur:
384.9
usd:
331.84
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Az M85-ös gyorsforgalmi út Csorna közelében 2020. december 16-án. Ezen a napon birtokba vehették az autósok az autóút Sopron-kelet és Csorna-nyugat közötti szakaszát. A 153,2 milliárd forint költségvetési forrásból megvalósult beruházással 45 percre csökken a menetidő Sopron és Győr között. Az autóutat a Sopron-kelet csomópontig kétszer két sávon építették ki, középen szalagkorláttal, leállósáv nélkül. Az út koronaszélessége 24,6 méter, a tervezett sebesség óránkénti 110 kilométer.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Nagy változás jön az autópályákon – a leállósávot is lehet használni

Az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán is lesz olyan szakasz, ahol szükség esetén a leállósávon is haladhat majd a forgalom, így elkerülhetők lesznek a torlódások.

Már 2019-ben felmerült, hogy a hazai gyorsforgalmi utak, például az M7-es autópálya leállósávjait indokolt esetben megnyissák teljes értékű sávnak egy technológiai fejlesztés segítségével. Külföldön már elég régóta alkalmazzák több országban is – derül ki a vezess.hu cikkéből.

Az Egyesült Államokban Colorado államban hosszú évek óta használják ezt a rendszert az autópályákon, bizonyos leállósávokat ideiglenesen meg tudnak nyitni teljes értékű sávnak azokban az időszakokban, amikor ezt a forgalmi helyzet indokolja. Egyes országokban az ún. C-Roads rendszert is tesztelik, amely egy önműködő intelligens megoldás. Az autók kommunikálnak a járműirányító rendszerrel, és a begyűjtött forgalmi adatok alapján valós időben tudja a rendszer megnyitni vagy épp lezárni a leállósávot.

Európában is több országban kipróbálták már, a németeknél az A8-as autópályán, de a britek is több szakaszon használtak megnyitható leállósávokat, nem mindig vált be, mert az autósok sokszor nem tudták eldönteni, hogy adott időszakban éppen szabad-e használni a leállósávot.

Több esetben is jól jöhetne ez a megoldás: például nyaranta péntek délutánonként az M7-esen a Balaton irányába, amikor gigantikus dugók alakulnak ki balesetek vagy egyéb okok miatt. Egészen egyszerűen megnyitják a leállósávot szabályos közlekedésre, az autósok ráhajthatnak anélkül, hogy a KRESZ ide vonatkozó szabályait megsértenék. Jelenleg azonban a leállósávon haladni tilos, kivéve, ha azt kifejezetten engedélyezik.

Az intelligens leállósávok (ITS) előnyei, hogy plusz forgalmi sáv építése nélkül lehet növelni az útszakasz áteresztőképességét, a már meglevő infrastruktúrát kihasználva rugalmasan kiszélesíthető az úthálózat szükség esetén. A hátránya, hogy csak addig működik, míg nem következik be baleset ezen a sávon, vagy amíg nem robban le ott egy jármű. Utóbbi esetekben viszont növekszik a balesetveszély is. Folyamatos üzemeltetést és digitális táblák elhelyezését igényli.

2025-ben elindul az M1-es autópálya bővítése, amelynek során az M0-s csomóponttól az országhatárig ITS-rendszerrel ellátott leállósávok épülnek több ütemben. Az M0 és a 107-es km-nél lévő M19 csomópont között 2×3 forgalmi sáv lesz ITS-sáv-kialakítással, az M19 csomópontjától az országhatárig 2×2 forgalmi sávot alakítanak ki ITS-sávval. Az első két ütemben az M0-s elválási csomóponttól a Concó pihenőhelyig tartó szakasz kivitelezését végzik, mintegy 78 km hosszban.

AA tervek szerint az M7 autópályán az M0-s és a balatonvilágosi csomópont között megközelítőleg 74 km hosszon bővül a pálya – Szabadbattyánig lesz 2×3 forgalmi sáv + ITS-sáv, majd Szabadbattyán és Balatonvilágos között a két sáv mellé bővített leállósávot kap az M7-es.

Az M3-as felújítása indul időben a legkésőbb, ahol az M31 autópálya csomópontjától Gyöngyösig építik ki a 2×3 forgalmi sávot ITS-sávval, míg az M0-M31 közötti szakaszon 2×2 forgalmi sáv + ITS-sáv épül, összesen 67 km hosszon.

Az M1-es autópálya első bővítési ütemének befejezését követően, 2028. augusztus 31-től, majd a második ütemet követően 2029. augusztus 31-e után lesz lehetőség alkalmazni a központból irányítható intelligens leállósáv-rendszert a már említett forgalmi helyzetek figyelembevételével.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×