Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
313.11
bux:
146898.77
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Matthias Tunger/Getty Images

"Már februárban" - a BM közölte a tanári béremelés pontos összegeit is

Az idei béremelésre a kormány létrehoz egy tanár béremelési alapot, amelyben 340 milliárd forintot különít el.

A szakmai és társadalmi egyeztetések lezárását követően a kormány szerdai ülését követően rendeletben pontosította a tanárok és óvónők béremeléséhez szükséges részletszabályokat, hogy az érintettek már a februári bérkifizetéskor az emelt bérüket kaphassák – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Mint írják, a rendelet kiadásával minden feltétel adott az új, emelt bért tartalmazó kinevezés módosítások kiadásához. A rendelet alapján az új kinevezéseket január 30-ig kaphatják meg az érintettek.

A tanárok, tanítók, gyógypedagógusok és óvónők bére januártól átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik, és a béremelés a következő két évben is folytatódik.

A béremelés 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint – teszik hozzá.

Az idei béremelésre a kormány létrehoz egy tanár béremelési alapot, amelyben 340 milliárd forintot különít el. A béremeléshez szükséges forrás döntő többségét a magyar költségvetés biztosítja. „Sajnálattal látjuk, hogy ennek ellenére a brüsszeli és magyar baloldal politikusai még most is mindent megtesznek azért, hogy Brüsszel ne fizesse ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat” – írja a tárca.

  • A rendelet értelmében a pályakezdő gyakornokok bére 2024-ben 528.800 forint.
  • Pedagógus I. kategóriában a havi illetmény alsó határa 410 ezer forintról 538 ezer forintra nő,
  • pedagógus II. kategóriában a havi illetmény alsó határa 430 ezer forintról 555 ezer forintra nő.
  • Mesterpedagógus kategóriában a havi illetmény alsó határa 520 ezer forintról 630 ezer forintra, míg
  • a mutatótanár esetében a havi illetmény alsó határa 640 ezer forintról 750 ezer forintra emelkedik

– részletezi a Belügyminisztérium, mely szerint a teljesítménybérezés miatt azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért és nagyobb mértékben emelkedik a fizetése például azoknak is, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen a bérrel párhuzamosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is: a felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bére továbbra is 20 százalékkal magasabb kell, hogy legyen. A rendelet azt is rögzíti, hogy teljesítményértékelés alapján az illetmény nem csökkenthető.

A tanárok átlagbére a mostani emeléssel eléri a diplomás átlagbér 71,8 százalékát, a további emelésekkel pedig 2025-re eléri a 80 százalékát.

Kormányhatározat rögzíti azt is, hogyha a diplomás átlagbér emelkedése a tervezettől eltérő, a béremelés mértékét indexálni kell, ezért a kormány az év folyamán monitorozza majd az átlagbérek alakulását.

A tanárok és óvónők bére 2010 óta több ütemben emelkedett, 2013 és 2017 között 50 százalékos, 2020-ban és 2022-ben 10-10 százalékos, 2023-ban pedig átlagosan 14 százalékos béremelés történt.

A kormány azt is bejelentette, hogy a köznevelésben dolgozó pedagógusok béremelésével párhuzamosan 24 ezer szakképzésben oktató bérét is emeli.

Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Felemás a hangulat Európa tőzsdéin, a tegnapi bejelentést követően nagyot ralizik a Volkswagen árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×