Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Facebook/Mariska Étterem Tiszafüred

Bezár a legendás tiszai étterem, szomorúan búcsúznak tőle

Új célokat fogalmaznak meg és fontosabb ügyek várnak rájuk. Az utolsó nap bevételét az UNICEF-nek ajánlják fel.

Az eddigi működési forma megszűnik és október 1-jén bezár a tiszafüredi Mariska Étterem, melynek tulajdonosa a továbbiakban más koncepció alapján képzeli el a vendégek kiszolgálását – jelentette be Facebook-oldalán a vendéglő.

Azt írják, három év alatt megálmodták, megvalósították és elismertté tették a Mariskát, amivel kitüntetett helyre került Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és a Tisza-tó a modern gasztronómia országos térképén. Mint fogalmaznak, túlteljesítették a személyes és üzleti céljaikat, elégedettek azzal, amit elértek, felépítettek.

„Új álmok jönnek, új célok és fontosabb ügyek, melyeket a következő 3-5 évben meg szeretnénk valósítani. Ezért családilag úgy határoztunk, hogy a Mariska kezét egy időre elengedjük”

– áll a posztban, konkrétumokat azonban nem közöltek a jövőről.

Ígéretet tettek arra, hogy „értő kezekbe” adják az éttermet és igyekeznek segíteni az utódoknak. Egyelőre tehát nem tudni, mi lesz a közkedvelt Mariskával, de arra utalnak a bejegyzésben, hogy gyorsétterem, cukrászda, fine dining étterem vagy csárda is lehet belőle.

Nemes felajánlás

A Mariska Étterem közölte, hogy az utolsó napi bevételt felajánlja az UNICEF programjainak támogatására. Mint írták, a szervezet vészhelyzeti alapja lehetővé teszi, hogy az egyre rendszeresebbé váló természeti katasztrófák (a marokkói földrengés, a líbiai áradás) és elhúzódó válságok (éhínség Kelet-Afrikában, háború Ukrajnában) esetén azonnal segítséget tudjon nyújtani az ott élő gyerekeknek, és a tiszafüredi étterem ehhez szeretne hozzájárulni.

A bejegyzés végén köszönetet mondtak barátaiknak, vendégeiknek és partnereiknek a „sok feledhetetlen percért” és támogatásért.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×