Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Forrás: Facebook/ Dióssi Csaba

Újabb polgármester tiltakozik látványosan a posta bezárása ellen

Dunakeszi vezetője szerint a település mérete és lakosságszáma alapján eddig is több postára lett volna szükség, amit már évekkel ezelőtt indítványozott.

Mint arról az Infostart is beszámolt, az energiafelhasználás érdemi csökkentése érdekében 366 posta működését szünetelteti 210 településen a Magyar Posta november 12-től. Emellett 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést is bejelentett a társaság.

Simon Csilla megbízott vezérigazgató szerint a szüneteltetés jellemzően gázfűtéssel rendelkező kis forgalmú postahelyeket érinti, ahol a lakosság kevésbé vette igénye a szolgáltatásokat. A kézbesítési hálózat ugyanakkor változatlanul működni fog.

A társaság azt írta, azokon a területeken, ahol több a szolgáltatóhely, ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket.

Az érintett települések közé tartozik Dunakeszi 3. számú postája is. Dióssi Csaba, a város polgármestere nemrég Facebookon reagált a posta ideiglenes bezárására:

személyesen adott fel levelet a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának.

A levélben az intézkedés újragondolását kéri,"mert döntésükkel az országos átlaghoz képest jelentősen kevesebb szolgáltatóhely jutna 10.000 főre városunkban".

Dióssi Csaba szerint a városnak eddig is több postára lett volna szüksége. "Bízom benne, hogy megkeresésemre tárgyalásokat kezdeményezhetünk!" – tette hozzá.

A 366 hivatal bezárásában kistelepülések, városok és a főváros is érintet. Zalaegerszeg fideszes polgármestere levélben kérte, hogy a cég vezetése gondolja át a lépéseit. Salgótarjánban aláírást gyűjtenek, míg Komlón a polgármester próbál változtatni a listán.

Mint korábban megírtuk, Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere szintén feltöltött a közösségi oldalára egy videót, amikor a városrész három fiókjának bezárásáról döntöttek. Tiltakozásul ő is levelezni kezdett a Magyar Posta vezérigazgatójával, mert elfogadhatatlannak tartja az ideiglenes bezárást.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×