eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Budapest, 2022. február 5. A Magyar Posta Zrt. céglogója a Budapest 15-ös hivatalánál a főváros I. kerületében, a Batthyány utca és a Fő utca találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Kiderült, mely településeken zár be a posta átmenetileg – mutatjuk a listát

A Magyar Posta megbízott vezérigazgatója az elmúlt napon jelezte, hogy november 12-től 366 postahelyen fog szünetelni ideiglenesen a szolgáltatás. Péntek este közzé is tették, pontosan mely települések érintettek a döntés nyomán.

A posta döntéséről és annak hátteréről az Infostart is részletesen beszámolt. Simon Csilla megbízott vezérigazgató magyarázata szerint a Magyar Posta sem kivétel azon vállalatok sorában, amely energiatakarékossági intézkedések bevezetésére kényszerül: több mint 20 milliárd forint többletköltséget jelent az energiaár-változás.

A társaság a honlapján közzétett tájékoztatóban emlékezet, hogy azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik (101 település), ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitva tartó posta (109 település), a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

Íme azok a települések, ahol másik egyetemes postai szolgáltató veszi át a feladatokat:

  • Ajka - Ajkarendek posta
  • Ajka - Bakonygyepes posta
  • Ajka Csingervölgy Kirendeltség
  • Almásfüzitő 1 posta
  • Badacsonyörs posta
  • Baja 3 posta
  • Balassagyarmat 2 posta
  • Balatonalmádi 2 posta
  • Balatonfüred - Arács posta
  • Balatonfüred 1 posta
  • Békéscsaba 2 posta
  • Békéscsaba 3 posta
  • Békéscsaba 4 posta
  • Békéscsaba 5 posta
  • Békéscsaba 6 - Mezőmegyer posta
  • Békéscsaba 7 - Gerla posta
  • Berettyóújfalu kirendeltség
  • Bonyhád 2 posta
  • Bonyhád 3 posta
  • Budaörs 1 - OLK kirendeltség
  • Budaörs 4 posta
  • Budapest - Árpádföld posta
  • Budapest - Csepel 3 posta
  • Budapest - Csepel 4 posta
  • Budapest - Csillaghegy posta
  • Budapest - Pesterzsébet 2 posta
  • Budapest - Pesterzsébet 3 posta
  • Budapest - Pesthidegkút 1 posta
  • Budapest - Rákosliget posta
  • Budapest 1 posta
  • Budapest 104 posta
  • Budapest 119 posta
  • Budapest 12 posta
  • Budapest 137 posta
  • Budapest 141 posta
  • Budapest 145 posta
  • Budapest 15 posta
  • Budapest 23 posta
  • Budapest 26 posta
  • Budapest 53 posta
  • Budapest 65 posta
  • Budapest Budagyöngye 125 posta
  • Budapest Rózsadomb Center posta
  • Butykatelep posta
  • Bükfürdő posta
  • Cegléd 3 kirendeltség
  • Cegléd 5 - Budai út kirendeltség
  • Csongrád 2 posta
  • Debrecen - Bánk posta
  • Debrecen 10 posta
  • Debrecen 13 posta
  • Debrecen 14 posta
  • Debrecen 18 posta
  • Debrecen 5 posta
  • Debrecen 6 posta
  • Debrecen 9 posta
  • Debrecen Epreskert kirendeltség
  • Debrecen Lencz-telep kirendeltség
  • Dombóvár 3 posta
  • Dorog 2 posta
  • Dunakeszi 3 posta
  • Dunaújváros 8 posta
  • Eger 4 - Felnémet posta
  • Eger 5 posta
  • Érd 2 posta
  • Esztergom 1 - Pilisszentlélek kirendeltség
  • Esztergom 3 kirendeltség
  • Fonyód 2 posta
  • Fót 2 posta
  • Füzesabony 3 posta
  • Göd 2 - Felsőgöd posta
  • Gödöllő - Máriabesnyő posta
  • Gyomaendrőd 2 posta
  • Gyöngyös 2 posta
  • Győr 14 posta
  • Győr 3 posta
  • Győr 6 posta
  • Győr 7 posta
  • Győr 9 posta
  • Gyula 2 posta
  • Hajdúszoboszló 2 posta
  • Haláp posta
  • Hatvan 2 posta
  • Hatvan 3 posta
  • Hird posta
  • Hódmezővásárhely 4 posta
  • Hódmezővásárhely 6 - Szikáncs posta
  • Hódmezővásárhely 8 posta
  • Kaposvár 3 posta
  • Kaposvár 5 posta
  • Kaposvár 8 posta
  • Kaposvár 9 posta
  • Kapuvár 2 posta
  • Karcag 2 posta
  • Kazincbarcika 2 posta
  • Kazincbarcika 5 posta
  • Kecskemét - Méntelek kirendeltség
  • Kecskemét 2 posta
  • Kecskemét 3 posta
  • Kecskemét 4 posta
  • Kecskemét 7 posta
  • Kecskemét 8 posta
  • Keszthely 2 posta
  • Keszthely 4 posta
  • Kiskunlacháza 2 posta
  • Kisvárda 3 posta
  • Komárom 4 posta
  • Komárom 5 - Szőny posta
  • Komárom 6 - Szőny posta
  • Komló 2 posta
  • Komló 3 posta
  • Komló 6 posta
  • Komló 9 posta
  • Kőszeg 2 posta
  • Kunszentmárton - Kungyalu kirendeltség
  • Kunszentmiklós 2 posta
  • Lábatlan 2 posta
  • Létavértes 3 posta
  • Makó 2 posta
  • Mátészalka 2 posta
  • Mátrafüred posta
  • Miskolc - Ómassa kirendeltség
  • Miskolc - Szirma posta
  • Miskolc 15 - Egyetemváros posta
  • Miskolc 19 - Tapolcafürdő posta
  • Miskolc 2 posta
  • Miskolc 4 posta
  • Miskolc 7 posta
  • Miskolc 8 posta
  • Miskolc 9 - Újdiósgyőr posta
  • Monor 2 posta
  • Mosonmagyaróvár 3 posta
  • Mözs posta
  • Nagykanizsa - Palin posta
  • Nagykanizsa - Sánc posta
  • Nagykanizsa 2 posta
  • Nagykanizsa 3 posta
  • Nagykőrös 2 posta
  • Nyergesújfalu 2 posta
  • Nyíregyháza - Jósaváros posta
  • Nyíregyháza 11 posta
  • Nyíregyháza 2 posta
  • Nyíregyháza 3 posta
  • Nyíregyháza 4 posta
  • Nyíregyháza 6 posta
  • Nyíregyháza Egyetemi kirendeltség
  • Orosháza 3 posta
  • Orosháza 4 - Gyopárosfürdő posta
  • Orosháza 5 - Szentetornya posta
  • Ózd - Tábla kirendeltség
  • Ózd 3 - Sajóvárkony posta
  • Paks 3 - Dunakömlőd posta
  • Pápa 2 posta
  • Pápa 3 posta
  • Pápa 4 - Tapolcafő posta
  • Pásztó 3 posta
  • Pécs 10 posta
  • Pécs 11 posta
  • Pécs 13 posta
  • Pécs 15 posta
  • Pécs 17 posta
  • Pécs 19 posta
  • Pécs 5 posta
  • Pécs 7 posta
  • Pécs 8 posta
  • Piliscsaba 3 - Klotildliget posta
  • Pilisvörösvár Auchan posta
  • Pomáz Kirendeltség
  • Portelek kirendeltség
  • Püspökladány 2 posta
  • Salgótarján 10 posta
  • Salgótarján 3 posta
  • Salgótarján 6 posta
  • Salgótarján 9 kirendeltség
  • Salgótarján Városháza kirendeltség
  • Sárbogárd 3 - Sárszentmiklós kirendeltség
  • Sátoraljaújhely - Széphalom posta
  • Sátoraljaújhely Kirendeltség
  • Siófok 11 posta
  • Siófok 9 posta
  • Sopron 3 posta
  • Sopron 4 posta
  • Sopron 6 posta
  • Sopron 9 posta
  • Százhalombatta 3 posta
  • Százhalombatta Tesco kirendeltség
  • Szeged - Gyálarét posta
  • Szeged 11 posta
  • Szeged 12 posta
  • Szeged 13 - Tápé posta
  • Szeged 17 posta
  • Szeged 18 posta
  • Szeged 2 posta
  • Szeged 3 posta
  • Szeged 4 posta
  • Szeged 6 posta
  • Szeged 7 posta
  • Szeged 8 posta
  • Székesfehérvár 3 posta
  • Székesfehérvár 4 posta
  • Székesfehérvár 6 posta
  • Székesfehérvár 8 posta
  • Székesfehérvár Szárazrét posta
  • Szekszárd 2 posta
  • Szekszárd 3 posta
  • Szentendre 2 kirendeltség
  • Szentes 2 posta
  • Szigetszentmiklós 3 posta
  • Szolnok - Pletykafalu kirendeltség
  • Szolnok 4 posta
  • Szolnok 5 posta
  • Szolnok 6 posta
  • Szolnok 7 kirendeltség
  • Szolnok 9 posta
  • Szolnok Kertvárosi Kirendeltség
  • Szombathely 3 posta
  • Szombathely 4 posta
  • Szombathely 6 posta
  • Szombathely 8 posta
  • Tahitótfalu 2 posta
  • Tapolca 2 posta
  • Tata 3 posta
    Tata 4 posta
  • Tatabánya 5 posta
  • Tatabánya 7 posta
  • Tatabánya 9 posta
  • Tiszaújváros 5 posta
  • Törökbálint 2 posta
  • Törökszentmiklós kirendeltség
  • Vác 3 posta
  • Várpalota 3 posta
  • Vecsés 2 posta
  • Velence 2 posta
  • Veszprém 2 posta
  • Veszprém 4 posta
  • Veszprém 5 posta
  • Veszprém 7 posta
  • Zalaegerszeg 2 posta
  • Zalaegerszeg 4 posta
  • Zalaegerszeg 5 posta
  • Zalaegerszeg 6 posta
  • Zalaegerszeg 7 posta
  • Zalaegerszeg kirendeltség
  • Zalaszentgrót - Zalaudvarnok kirendeltség.

Ezek pedig azok a települések, ahol mobilposta fogja helyettesíteni az ideiglenesen bezáró postahely tevékenységét:

  • Acsád posta
  • Agyagosszergény posta
  • Almáskamarás posta
  • Alsónemesapáti posta
  • Aparhant posta
  • Árpádhalom posta
  • Baksa posta
  • Balatonújlak posta
  • Bánokszentgyörgy posta
  • Batyk kirendeltség
  • Berkesd posta
  • Berkesz posta
  • Boba posta
  • Bucsu posta
  • Csányoszró posta
  • Csegöld posta
  • Csehimindszent kirendeltség
  • Csesznek kirendeltség
  • Csobád posta
  • Csonkahegyhát kirendeltség
  • Csömödér posta
  • Csővár posta
  • Dabronc kirendeltség
  • Doba kirendeltség
  • Drávaszabolcs posta
  • Egyházashetye kirendeltség
  • Egyházashollós kirendeltség
  • Felsőnána posta
  • Felsőtelekes posta
  • Fertőendréd posta
  • Füzér posta
  • Galgagyörk posta
  • Gamás posta
  • Gelénes posta
  • Gemzse posta
  • Göncruszka posta
  • Gutorfölde posta
  • Gyulakeszi posta
  • Hetvehely kirendeltség
  • Hidvégardó posta
  • Hobol kirendeltség
  • Homokbödöge posta
  • Homrogd posta
  • Horvátzsidány posta
  • Hugyag posta
  • Igar posta
  • Imrehegy posta
  • Ipolyvece posta
  • Jánd posta
  • Jásd kirendeltség
  • Jobaháza kirendeltség
  • Kács posta
  • Káptalanfa posta
  • Kemenesmagasi kirendeltség
  • Kemenessömjén kirendeltség
  • Királyhegyes posta
  • Kisfalud posta
  • Kisszekeres posta
  • Kondó kirendeltség
  • Kovácsvágás kirendeltség
  • Kővágóörs posta
  • Lak posta
  • Lengyel posta
  • Lókút kirendeltség
  • Magyaratád posta
  • Markotabödöge kirendeltség
  • Mátételke posta
  • Medina posta
  • Méhtelek posta
  • Mezősas posta
  • Mikófalva posta
  • Monoszló kirendeltség
  • Nábrád posta
  • Nagyalásony kirendeltség
  • Nagybarca posta
  • Nagycsécs posta
  • Nagygyimót posta
  • Nagysimonyi kirendeltség
  • Nagytálya kirendeltség
  • Nemesbőd posta
  • Nemesvid posta
  • Nikla posta
  • Öregcsertő posta
  • Pakod posta
  • Pápakovácsi posta
  • Pusztaottlaka kirendeltség
  • Pusztaszentlászló posta
  • Salomvár kirendeltség
  • Sántos kirendeltség
  • Sarród posta
  • Semjén posta
  • Siójut posta
  • Somogyaszaló posta
  • Somogyfajsz posta
  • Somogyvámos posta
  • Söpte posta
  • Szajk posta
  • Szorgalmatos kirendeltség
  • Tiszaadony posta
  • Töttös kirendeltség
  • Vadna posta
  • Vámosújfalu posta
  • Zákányfalu posta
  • Zalabaksa posta
  • Zalagyömörő kirendeltség
  • Zalavár posta
  • Zimány posta
  • Zubogy posta, valamint
  • Zárt körben működtetett 13 kirendeltség.

A Magyar Posta táblázatából az is kiderül, hogy az ideiglenesen bezáró posták helyett hová lehet majd menni.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×