Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Ferenc pápa üdvözli a heti általános audienciáján megjelent hívőket a vatikáni Szent Damáz-udvarban 2021. május 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Teológus: rossz a kérdés, hogy a pápa miért nem találkozik a magyar közjogi méltóságokkal

Az amerikai National Chatolic Register lap információi szerint Ferenc pápa nem kíván sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder Jánossal találkozni szeptemberben, amikor ellátogat a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra. A Szegedi Tudományegyetem professzora az InfoRádiónak azt mondta: a katolikus egyházfő mindig találkozik a világi vezetőkkel hivatalos látogatásain, de ez a mostani nem tekinthető annak.

Máté-Tóth András az InfoRádióban megerősítette, amennyiben a katolikus egyházfő külföldre látogat, az adott ország állami vezetőivel is találkozni szokott, hiszen a pápalátogatások egyszerre jelentenek látogatást az illető ország katolikus közössége és politikai képviselői felé, továbbá minden olyan csoport irányába, amelyet a pápai diplomácia, az adott pápák az ízlésüknek megfelelően válogatnak meg.

A teológus ugyanakkor kiemelte, fontos különbséget tenni a pápalátogatás és a pápa különböző vallási rendezvényeken való részvétele között. „Ez nagyon lényeges különbségtétel.” Így például

a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelynek záró istentiszteletén Ferenc pápa részt kíván venni, semmi köze a pápalátogatáshoz

– semmilyen értelemben. A pápa pedig kezdetektől fogva csak arra mondott igent, hogy részt vesz a koncelebráción a bíborosokkal, püspökökkel és papokkal, semmi többre – emlékeztetett Máté-Tóth András.

Tehát csak egy pápalátogatás alkalmával kívánja meg a diplomácia, hogy a katolikus egyházfő találkozzon az adott ország állami méltóságaival. Erre egyébként most is sor fog kerülni, hiszen akár az államfő, akár a miniszterelnök és számos miniszter biztosra vehető, hogy ott lesz a záró szentmisén, jegyezte meg a teológus. Elmondta:

„nem az a kérdés, hogy miért nem találkozik Ferenc pápa a közjogi méltóságokkal, hanem az a jó kérdés, hogy miért is kellene, hogy találkozzon?”

A Szegedi Tudományegyetem professzora megjegyezte, Ferenc pápára jellemző, hogy nem menekül el a feszültségek elől, és úgy gondolja, hogy a harmónia valami után következik, a kiengesztelődés, megbékélés, közös megértés, gondolatváltás következtében alakul ki egy országban. A harmónia pedig nem valami felülről, akár vallási forrásból az adott populációra-társadalomra oktrojált dolog. A pápa ugyanis azt vallja, az a harmónia rendelkezik szakítószilárdsággal és terhelhetőséggel, ami mögött az ellentétes csoportok között kiengesztelődés és kölcsönös megértés van.

„Olyan kis országok esetében, mint Magyarország,

a pápát egyáltalán nem érdekli, hogy ki a kormányfő vagy hogy milyen pártkoalíció alkotja a kormányt.”

Máté-Tóth András azt is közölte, neki nincs arról tudomása, hogy Ferenc pápa megnyilatkozott volna a magyarországi kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban. „Egyáltalán nincs összefüggés a pápának a menekültkérdésben elfoglalt keresztény pozíciója és a magyar kormány migrációval kapcsolatos politikája között. Ennek a két dolognak semmi köze egymáshoz” – szögezte le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×