Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Bejelentés: két országba máris szabadon utazhatnak a védett magyarok

Gulyás Gergely a Kormányinfón megelőlegezte, Szijjártó Péter kora délután megtette a bejelentést - és közölte azt is, melyik országok lesznek a következők.

Ha minden jól megy péntekre elérjük a négymilliós beolotti számot Magyarországon – egyre többen már a nyaralásukon gondolkodnak, a külföldi utazások lehetőségéről azonban eddig vajmi keveset lehetett tudni – sőt, épp a külgazdasági és külügyminiszter közölte a napokban, hogy a kormány nem gondolkodik a határzár megnyitásán. Múlt héten a Kormányinfón is még arról volt szó, hogy először családlátogatási céllal fogják engedélyezni a határátlépést.

A helyzet főként az uniós közös védettségi igazolással kapcsolatos egyeztetések miatt volt bizonytalan, ugyanis bár áprilisban az Európai Tanács már véglegesítette álláspontját, az Európai Parlament csak szerdán hozta meg és ma tette közzé végleges álláspontját, amellyel megkezdik a tárgyalást az ET-vel. A tervek szerint júliustól lehetne majd teljes értékűen használni ezeket a dokumentumokat. Időközben a turizmusból élő országok sürgették a nyitást és kétoldalú megállapodásokat kötöttek egymás védettségi igazolásainak elfogadására.

Csütörtökön Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte: Magyarország is erre az útra lép és nem várja meg a közös uniós igazolvány meglétét. A szerdai kormányülésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást ezen kétoldalú megállapodások megkötésére és kiderült, a tárcavezető még csütörtökön bejelentést is tesz az ügyben.

Nem kellett erre sokat várni, fél kettő körül megjelent egy bejegyzés Szijjártó Péter Facebook-oldalán, amelynek tanúsága szerint április 30-tól (péntek) Szerbiába és Montenegróba oltási igazolással szabadon lehet utazni Magyarországról, és ugyanígy érkezhetnek onnan a védettek.

"Minderről megkezdtük az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is, amint ezek révbe érnek, azonnali tájékoztatást adunk"

- tette hozzá a miniszter.

Az pedig a Kormányinfón elhangzottak szerint már biztos, hogy külföldi oltottak a hétvégétől karanténkötelezettség nélkül jöhetnek Magyarországra, ha olyan országból érkeznek, amellyel a fenti kétoldalú megállapodás megszületik. Ugyanez igaz a hazatérő magyarokra (itt van némi bizonytalanság Gulyás Gergely megfogalmazása miatt, hogy csak a védett magyarok jöhetnek haza, vagy egyik hazatérő magyarra sem marad kötelező a karantén.)

A határzár feloldásának dátuma még nem ismert (sok ország van, míg más országok nem engednek be külföldieket - tette hozzá Gulyás Gergely).

Ha minden jól megy, hamarosan elmondhatjuk, hogy már 4 millió honfitársunkat tudtuk beoltani és ezáltal megvédeni...

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. április 29., csütörtök
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×