Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Fővárosi Közgyűlés 2010 júniusában a pesti alsó rakpart nevét is megváltoztatta: a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszt idősebb Antall József rakpartnak nevezték el.
Nyitókép: MTI/Kollányi Péter

Kezdődhet a pesti rakpart teljes megújítása és a sétány létrehozása

A pénteki napon megjelent az Európai Uniós közbeszerzési értesítőben a pesti rakpart Margit híd és a Parlament közötti szakaszának megújítására vonatkozó nyílt közbeszerzési felhívás.

„Itt az ideje, hogy a kormány segítségével a teljes pesti alsó rakpart megújuljon, amihez még tavaly év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése szerint 787 millió forintot folyósított a Fővárosi Önkormányzatnak – fogalmaz pénteki Facebook-bejegyzésében Fürjes Balázs.

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szerint a cél világos, a rakpart újjáépítése és összefüggő Duna-parti sétány létrehozása. Ez azt jelenti, hogy ez a rész északról a Jászai Mari téri szakaszhoz, délről pedig a Parlament előtt a Kossuth Lajos térhez kapcsolódna. „Így végre méltó Duna-parti környezet fogadja a Budapestre látogatókat és az itt élőket.”

A politikus emlékeztet, az említett két szakasz is kormányzati finanszírozásban készült el az elmúlt 10 évben.

Karácsony Gergely főpolgármester a hírrel kapcsolatban ugyancsak a közösségi oldalán kifejtette: a 500 méter hosszú szakasz hiányzó gyalogos kapcsolatának megteremtésével kezdik a rakpartfelújítási munkát. A tervek tavaly év elején érkeztek be a hivatalba, de mivel ezek még az előző városvezetés elképzeléseit tükrözték, és nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, a projekt áttervezése mellett döntöttek.

A tervezés során szélesítették a járdát, növelték a forgalomcsillapított szakasz hosszát, kivették a szalagkorlátot az útpálya mellől, és talajkapcsolatos fák ültetését kérték - olvasható a főpolgármester bejegyzésében. A meglévő út felújításával együtt

összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakítanak majd ki az autós forgalom 30 km/h-s csillapításával.

Hozzátette: a gyalogos sétány arculata a rakpart Parlament előtti szakaszának kialakításához illeszkedik majd, gránitkockakő-burkolattal, emellett a projekt során 35 fát is ültetnek a sétány mentén. Ahhoz, hogy a sétánynak helyet biztosíthassanak, a Markó utcai lehajtó támfalat is átépítik a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével.

A fejlesztés elemei a következőek:

  • A Kossuth Lajos tér 2014-ben megvalósult felújítása során alkalmazott arculat – burkolatok, utcabútorok és kandeláberek – használatával, az Országház előtti rakpartszakaszhoz csatlakozva a Margit hídig kiépül a sétány, ezáltal a rakpart gyalogosan végigjárhatóvá válik a Duna Arénától az Országháztól délre eső Cipők a Duna-parton emlékműig.
  • A sétány mentén új fasor is létesül az Olimpia park, a képviselői irodaház és a Jászai Mari tér előtti szakaszon.
  • A Jászai Mari téri rakparti lehajtó mellett járda épül, így az ott létesítendő új gyalogátkelő révén kényelmesebben megközelíthető lesz a parti sétány; emellett az Olimpia park előtt meglévő átkelő némileg délebbre tolva szintén rendelkezésre áll majd.
  • A 2x1 sávos útpálya szűkített keresztmetszettel megmarad, azonban a mai parkolóhelyek többségét gyalogosfelületek váltják fel és megnyílik a lehetőség a rakpart forgalomcsillapítására.

A támogatási szerződés még 2017-ben jött létre a kormány és a Fővárosi Önkormányzat között.

A kivitelezésre nyújtott állami támogatás átutalásának feltétele az építési engedélyek megszerzése volt: ez a feltétel tavaly év végén, közvetlenül az ünnepek előtti napokban teljesült, a támogatás folyósítása pedig 2020 utolsó napjaiban meg is történt. A kivitelezés a Fővárosi Önkormányzat beruházásában még idén meg is valósulhat.

❗️ Itt az ideje, hogy a Kormány segítségével a teljes pesti alsó rakpart megújuljon! ❗️ Örömhír! A mai napon megjelent...

Közzétette: Fürjes Balázs – 2021. február 12., péntek

Fürjes Balázs posztjában arra is kitért, hogy a Kossuth Lajos tértől délre eső, a Bálnáig tartó rakpartszakasz megvalósításának finanszírozása kapcsán még tartanak az egyeztetések a főváros és a kormány között, hiszen ez is egyike azon projekteknek, melyek átvállalására a kormány javaslatot tett a fővárosnak a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának tavaly októberi ülésén.

Bringaútra nincs hely

Karácsony Gergely főpolgármester a hírrel kapcsolatban ugyancsak a közösségi oldalán a következőket írta: „Budapest egyedülálló adottságokkal rendelkező város, ám ezt sok szempontból nem tudjuk kellőképpen kihasználni. A Duna-part talán a legjobb példa erre: bár a folyó meghatározza a város képét, a partjáról világörökségi panorámában gyönyörködhetünk, a legtöbben ezt leginkább csak akkor tesszük, amikor épp az autóban ülve, dugóban araszolunk valamelyik rakparton. Márpedig semmi nem indokolja, hogy ez így legyen: számos európai városhoz hasonlóan

Budapesten is megvalósítható egy zöldebb, élhetőbb, az autók mellett a gyalogosoknak, sétálni vagy biciklizni vágyóknak is biztonságos teret hagyó rakpart.”

A főpolgármester – a rakpartok gyalogosbarát megújítását célzó első lépések ismertetését követően – arra is kitért, hogy bár elkötelezettek a kerékpározás feltételeinek javításán, rakpart ezek szakaszának szűk keresztmetszete nem teszi lehetővé a kerékpársáv kialakítását, így a kerékpárosok továbbra is a felső rakpartot tudják igénybe venni a biztonságos közlekedéshez.

Az építkezés az ütemterv szerint idén júniusban kezdődik, és 2021. december 31-én tervezik befejezni.

A Duna-part a tiéd is! Megújul a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti szakasza! ? Budapest...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. február 12., péntek
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×