Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
305.45
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. február 18-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Már 784 milliárd forintnyi babaváró támogatást fizettek ki

Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma, azaz legalább kétszázezer fiatalnak nyújtott segítséget a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin azt mondta: a bankok 784 milliárd forint támogatást folyósítottak, 33 ezer esetben már megszületett, vagy úton van a gyerek.

A második gyerek megszületése után a maximum tízmillió forint babaváró támogatásból fennmaradó, még törlesztési kötelezettség alatt álló összeg 30 százalékos csökkentésével hatszázan éltek, ötvennégy esetben pedig azoknál a pároknál, akiknek három gyerekük született, a teljes - a gyerekek meg nem születése esetén törlesztendő - összeget elengedték - tudatta az államtitkár.

Kiemelte: a koronavírus-járvány alatt könnyebbé tették az igénylést. Példaként említette, hogy augusztus 17-éig a gyerek születését követően is lehet igényelni a támogatást, a munkájukat elvesztők jogviszonya pedig meghosszabbodik a veszélyhelyzet idejével, ha szeptember 16-ig újra elhelyezkednek.

Továbbá a veszélyhelyzet előtt kötött szerződések esetén év végéig hitelmoratóriumot lehet kérni - mondta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy öt éve vezették be a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelyet azóta 145 ezer család vett igénybe, vagyis a csok 600 ezer ember otthonteremtéséhez járult hozzá 455 milliárd forinttal.

  • Új lakás vásárlásához 42 ezer,
  • használt lakás vásárlásához 95 ezer,
  • meglévő otthon bővítéséhez nyolcezer család kapott csokot.

A támogatásban részesülők mintegy fele kétgyermekes, 38 százalékuk leendő vagy már nagycsaládos, 15 százalékuk egygyermekes vagy egy gyermeket vállaló - mondta.

Hozzátette, a csokot felvevők kétharmada már meglévő gyerekek után vette igénybe a segítséget, harmaduk pedig a jövőben szeretne gyerekeket vállalni: összesen körülbelül 75 ezer gyereket vállaltak a szerződésekben.

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: a járvány alatt az igénylést azzal is könnyítették, hogy a babaváró támogatáshoz elég volt, ha a szerződéskötéskor vagy a feleség vagy a férj volt jelen meghatalmazással, és dolgoznak rajta - tette hozzá -, hogy a szükséges igazolások beszerzését is egyszerűbbé, digitálissá tegyék.

Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy

a babaváró támogatás a magyar bankpiac legsikeresebb terméke,

népszerűsége a járvány alatt sem csökkent: 160 milliárd forintot igényeltek az emberek.

Áprilisban például 46 milliárd forint babaváró támogatást és 13 milliárd forint személyi kölcsönt folyósított a bankszektor, 2019 második fél évében pedig több babaváró támogatást folyósítottak, mint lakáshitelt - mondta.

Hozzátette: a támogatást felvevők átlagosan 9,7 millió forintot igényeltek, a bankok az előírt tíz nap helyett 3-6 napon belül folyósították az összegeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×