Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Már csomagol a kórházban az első "plazmás" koronavírusos

Két hétig volt lélegeztetőgépen, a kapott vérplazmától egy hét alatt brutálisat javult a 60 éves illető állapota.

A Dél-pesti Centrumkórház súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttjein kezdték alkalmazni néhány hete az úgynevezett plazmaterápiát, az elsőként kezelni kezdett beteg már olyannyira jól van, hogy hamarosan gyógyultan távozhat az intézményből - írja a Bors dr. Bobek Ilonára, a kórház intenzív főorvosára hivatkozva.

A betegről annyit lehet tudni, hogy krónikus alapbetegsége mellett fertőződött meg és 60 éves, később is folyamatos gondozásra szorul tehát. Az illetőnek egy hét alatt javult az állapota úgy, hogy előzőleg lélegeztetőgépen volt két hétig, egy hét az emlékezetéből is kiesett. Pozitív szemléletű volt, végig meg akart gyógyulni.

A terápia lényege, hogy a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyag segítségével küzdenek a még beteg embereken, ezért vesznek vérplazmát a vírustól megszabadultaktól, minél nagyobb számban. A súlyos betegek vérében kialakuló túlzott immunreakciót ez a szérum visszaszorítja. Azok jelentkezhetnek ilyen típusú véradásra, akik 18 és 60 év közöttiek, és 5-6 mente tünetmentesek koronavírusos fertőzés után.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×