Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
316.85
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Katona fertőtlenít a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthona bejáratánál 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Pesti úti idősotthon: a főváros vitatja a kormányhivatal jelentését

Számos hiányosságot állapított meg a kormányhivatal jelentése a Pesti úti idősotthonban, ahol a koronavírus-járvány egyik hazai gócpontja alakult ki. A megállapításokra részletesen reagált az intézményt fenntartó fővárosi önkormányzat: állításai szerint mindvégig szabályosan működött az otthon.

A folyamatos és főállású orvosi ellátás nem volt megoldott az intézményben március 12. óta, és ma sem az, annak ellenére, hogy a megbetegedések már március végén is megjelentek. Álláspontunk szerint ez is hozzájárulhatott az első fertőzések kései észleléséhez, a tömeges fertőzéshez és a nagy számú halálesethez – áll Budapest Főváros Kormányhivatalának jelentésében, amelyet a Pesti úti idősotthonban elvégzett vizsgálat után készített.

Egyebek mellett az is a megállapítások között szerepel, hogy az otthon csak március 12-ig rendelkezett a jogszabályban előírt intézményi orvossal, de csak heti 32 órában, a kötelező 40 órával szemben. Utána viszont "kaotikussá vált az orvosi ellátás", a távozó orvos helyettesítését egy orvosi céggel szerződve próbálták megoldani, de a szerződésben szereplő heti 30 óra, napi 6 óra intézményben nyújtott orvosi ellátást az orvosokat is érintő járványügyi helyzet miatt nem biztosították a lakóknak.

A jelentés szerint a hivatalnak megküldött iratokból is kiderül, hogy áprilisban 12 napon nem volt személyes orvosi jelenlét az otthonban, csak telefonos ügyeletet tartottak, noha április 13-án egy háziorvossal is szerződtek. Eddig az időpontig nem biztosították heti 40 órában a rendeletben előírt intézményi orvost és több alkalommal nem volt személyes orvosi jelenlét – állapította meg a kormányhivatal, amely a 12 oldalas jelentésében még számos hibát sorolt fel.

Számadó Tamás fővárosi főjegyző aláírásával észrevételeket tett a fővárosi önkormányzat, amely fenntartója az idősotthonnak. Ebben az írják, hogy az intézmény mindenben megfelelt a vonatkozó jogszabályi követelményeknek: a rendelkezésre álló szerződések szerint az intézmény 8 orvossal, összesen heti 53 óra szakorvosi ellátásra kötött szerződést az előírt 40 órával szemben. Március folyamán minden hétköznap, valamint április kifogásolt napjain is volt orvosi jelenlét – erről hosszú táblázatot is közölt.

A főváros az idősotthonban az orvosok alkalmazásának jogi hátterét is vitatja, az orvosok vállalkozói jogviszonyban való alkalmazását a korábbi vizsgálatok nem kifogásolták. Azt viszont elismeri, hogy április elején volt néhány olyan nap, amikor részben a 65 év feletti orvosokra vonatkozó kormányzati intézkedések, részben a szerződött orvosok nem szerződésszerű teljesítése miatt nem volt fizikailag jelen orvos az intézményben, de ez szerinte nem hozható összefüggésbe a tömeges fertőzésekkel.

Az észrevételben a főváros jelezte, hogy a megfogalmazott következtetések megalapozatlanok, sem ténybeli, sem jogi alapon nem állják meg a helyüket, és visszautasítja azt a következtetést, amely szerint az intézményben az orvosi ellátás biztosítása vagy annak hiányossága bármilyen módon összefüggésbe lenne hozható az első fertőzöttek kései észlelésével, a tömeges fertőzéssel vagy a nagyszámú halálesettel.

A Pesti úti idősotthonban 40-re nőtt az elhunytak száma szerdára, 296 lakó és 26 dolgozó szervezetében mutatták ki a vírust.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitva tartását – értesült a 24.hu. Józsefváros polgármestere, Pikó András az InfoRádióban arról beszélt, tudomása van az önkormányzatnak arról, hogy bizonyos dohányboltokban drogterjesztés és prostitúció szervezés zajlik, ezért kell korlátozni valamennyi trafik éjjeli nyitva tartását.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Megindult a lavina Európa legerősebb országában: a vezető fejét követelik, miközben hódítanak a radikálisok – Mi lesz ebből?

Megindult a lavina Európa legerősebb országában: a vezető fejét követelik, miközben hódítanak a radikálisok – Mi lesz ebből?

Történelmi léptékű, súlyos vereséget szenvedett a német Kereszténydemokrata Unió a hétvégén: a Németországi Szövetségi Köztársaság 1949-es megalakulása óta először esett ki a CDU bármely tartományi parlamentből. Mecklenburg–Elő-Pomerániában múlt vasárnap nem sikerült megugrania az 5 százalékos küszöböt az egykori jobbközép gyűjtőpártnak. Sokatmondó, hogy ilyen silány eredményt még a CDU/CSU szebb napokat látott balközép „riválisai”, a szociáldemokraták (SPD) sem produkáltak eddig. Azáltal, hogy kettejük összesített szavazataránya az elmúlt 50 év alatt folyamatosan csökkent, 2000 óta többet kormányoztak „nagykoalícióban” együtt, mint külön. A bal- és jobbközép kényszerházassága pedig mindkettőjüket megviselte, az állandó kompromisszumkényszer, ami végül mindkét fél számára keserédes gyümölcsöt hoz, pedig most minden korábbinál jobban kínozza őket. Örökké eltűnt a polgári közép? És minek köszönhető a jelenlegi CDU-s kancellár, Friedrich Merz rekordalacsony népszerűsége?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×