INFORÁDIÓ
2021. május 9. vasárnap
Gergely

koronavírus

menczer tamás

müller cecília

operatív törzs

Védőfelszerelést viselő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az éjszakai műszakban a fővárosi Szent László Kórházban 2020. április 27-én.

Müller Cecília: rengeteget tett az ország, és ennek vannak látható eredményei

Infostart / MTI

Az időben meghozott járványügyi intézkedések nagyon hatékonyak voltak, Magyarország legfőbb sikere, hogy sikerült ellaposítani a járványgörbét, de a koronavírus-járvány elhúzódó lesz – jelentette ki az országos tisztifőorvos az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtt.

Müller Cecília azt mondta, napok óta nagyjából azonos számú új igazolt fertőzöttet regisztrálnak, a korábban hozott korlátozó intézkedésekkel sikerült visszaszorítani a vírus reprodukciós rátáját.

Kiemelte, az eddigi védekezési intézkedések célja az volt, hogy senki ne maradhasson egészségügyi ellátás nélkül.

„Sok mindent tettünk, sok minden van már mögöttünk, és ennek vannak látható eredményei” – fogalmazott.

Azt mondta, most a zárt közösségekre, idősotthonokra, szociális intézményekre és a kórházi osztályokra összpontosítanak. Ezeket a gócpontokat kell ma kezelni, itt kell segíteni, hogy a járványt „megfogjuk”, és a lehető legkevesebb áldozat legyen ezekben az intézményekben.

Jelezte, folyamatos volt a különböző – kórházaknak, háziorvosoknak – szóló eljárásrendek megújítása. Azzal pedig, hogy az egészségügyi rendszert felkészítették,

jó pár hetet nyert az ország.

Az intézkedések egyik célja, hogy minden beteg számára rendelkezésre álljon a megfelelő ellátás egy olyan fertőzés esetében, amely ellen nincs oltóanyag és terápia. Utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy Magyarországon is rendelkezésre állnak azok a gyógyszerek, amelyek a leghatékonyabbaknak bizonyultak eddig a kezelésben.

Müller Cecília közölte, jelenleg 2649 igazolt fertőzöttet tartanak nyilván, 291-en hunytak el. Megjegyezte: országonként különbözik, hogy kiket sorolnak a koronavírusban meghaltak közé; minden állam másképpen szolgáltat erről adatot. Jelezte, hogy továbbra is a fővárosban és Pest megyében található a legtöbb fertőzött.

Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy

nagy fegyelmezettséget tapasztalt az emberek részéről.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ülésen azt mondta, hogy különböző forgatókönyvek vázolhatók fel a koronavírus-járvány alakulásáról. A magyar kórházi kapacitást az elképzelhető legtöbb fertőzöttel járó kimenetelhez kell igazítani – jelentette ki.

Ugyanakkor korlátozásokat is bevezettek, hogy csökkentsék a járvány terjedését. Ezen intézkedések nélkül a vírus reprodukciós rátája 2,2 lenne a tudósok szerint, vagyis egyetlen fertőzött átlagosan 2,2 embernek adná át a betegséget, ami gyors felfutáshoz, milliós nagyságrendű fertőzötthöz vezetne – közölte Rétvári Bence.

Azt hangoztatta, hogy Magyarországon kisebb mértékű megbetegedést regisztráltak, mint gazdagabb államokban. Ez annak is köszönhető, hogy igyekeztek a lehető leggyorsabban lépni.

Az 1 millió lakosra jutó elhunytak számát tekintve Európa legkevésbé súlyosan érintett harmadába tartozik Magyarország

– jegyezte meg.

Felállt a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, amely naponta tájékoztatást ad. Létrehozták a koronavirus.gov.hu oldalt is, amelynek hatalmas a látogatottsága – sorolta.

Az államtitkár azt mondta, hogy mindegyik kórház megkapta a legfrissebb kézikönyvet a koronavírus-járvány kezeléséről.

Hosszú, hónapokig tartó védekezésre kell készülni, így sokáig szükség lesz a védőeszközökre. Felelőtlenség lenne hirtelen szétosztani a készleteket, noha azok bőségesek. Pontos ütemtervet kell ebben követni – vélekedett Rétvári Bence.

Azt is mondta, hogy Magyarországon kevesebb egészségügyi dolgozó betegedett meg, mint máshol a világon. Korózs Lajos (MSZP), a bizottság elnöke ezzel szemben nagynak nevezte az arányukat.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az oxigénellátás kiépítése sok idő és nagy költség. Összetett feladat, hogy minden kórházi ágynál biztosítani tudják a lélegeztetést.

Nem szabad elbocsátani azt, aki kezelésre szorlul

Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy minden olyan betegnek továbbra is biztosítani kell az ellátást, akinek szüksége van erre. Az utasításokban egyértelművé tették, hogy nem szabad elbocsátani a kórházakból olyanokat, akiknek kezelésre van szükségük.

Szabó Tímea (Párbeszéd) ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtóban megjelent személyes beszámolók szerint végstádiumú betegeket, amputáción nemrégiben átesett embereket, ön- és közveszélyes pszichiátriai ápoltakat kényszerítettek arra, hogy hazatérjenek.

Varga Zoltán (DK) „a legújabb tragikus szenzációnak” nevezte, hogy egyszerre kitettek a kórházból egy férjet és egy feleséget, akiknek egymást kellett volna ápolniuk otthon.

Szél Bernadett független képviselő és Tóth Bertalan (MSZP) nem kapott szót a bizottsági szavazás értelmében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Gömöry Pál

Nyolcvanöt éves korában pénteken elhunyt Gömöry Pál olimpikon vitorlázó....
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018