Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Magyar Építők

Kész, de még meztelen az új komáromi Duna-híd - fotók, videó

Télen leállnak a híd "felöltöztetésével", de tavasszal minden munkát befejeznek - ahogy vége a fagynak.

Beemelték a helyére az új komáromi Duna-híd utolsó elemét - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő.

"Ez azt jelenti, hogy helyére került a hídpálya utolsó eleme is. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy innentől kezdve van egy új híd Magyarország és Szlovákia között" - mondta el a vállalat szóvivője. Kiss Boglárka az InfoRádióban hozzátette, a befejező munkálatokat a téli leállás után, jövő év tavaszán végzik el. "Tavasszal kezdődik tulajdonképpen a híd felöltöztetése, ezek már a befejező munkák, az aszfaltozás, a szigetelés, a korrózióvédelem és a burkolatjelek festése, a korlátok és a díszkivilágítás, valamint a hajózási jelzések, légi akadályjelzések felhelyezése.

A szóvivő hozzátette, a híd megnyitása a forgalom számára 2020 júniusának végén várható.

Az új komáromi Duna-híd 30 milliárd forintba került, ennek harmadát adta össze a két szomszédos ország kormánya, a többi uniós forrás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Akár tetszik, akár nem, sok szegény ország sorsa a természeti erőforrásaitól függ. Mivel iparuk kevésbé fejlett és szolgáltatószektoruk kisebb, mint a gazdag államoké, a föld alatti kincsek döntően befolyásolhatják gazdasági kilátásaikat. Az olaj és az ércek iránti növekvő globális kereslet ösztönözheti a növekedést, vonzhatja a beruházásokat és betömheti a költségvetési lyukakat. A szegényebb országok pénzügyminiszterei közül sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a legutóbbi nyersanyag-szuperciklusra, amikor a felemelkedő Kína kielégíthetetlen kereslete felhajtotta a fémek és a fosszilis tüzelőanyagok árát. Az olajeladásoknak is köszönhető, hogy Angola GDP-je 2002 és 2008 között csaknem megduplázódott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×