Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Újabb leépítés jön a kormányzati szervezetnél

Nyolc év alatt közel kétszeresére nőtt a minisztériumokban dolgozók száma 2018 decemberig. Azóta már voltak elbocsátások, és januártól újabb hullám várható.

Tavaly év végén még 13.139 köz- és kormánytisztviselő dolgozott a legszűkebb értelemben vett kormányzatban, vagyis a ma létező 10 minisztériumban, valamint a két tárca nélküli miniszter alatt. A létszám a 2010 decemberi 6358-hoz képest közel a duplájára nőtt - írta a Népszava.

Miközben létszámstopot vezettek be, tavaly télen, illetve idén az első hónapokban mintegy 6000 köz- és kormánytisztviselőt küldtek el a központi közigazgatásból. A leépítések leginkább a háttérintézményeket érintették, de

a 2020-as költségvetés számai szerint jövő januárban már 1008 fővel kevesebben lesznek a minisztériumokban is, a tavaly december 31-i állapothoz képest.

Így 2020 január elsején várhatóan 12 131-en kapják a fizetésüket az elsőkörös kormányzati intézményekben, ami még mindig lényegesen meghaladja 2010-es 6808 fős induló létszámot.

A leépítés nem minden tárcát érintene, sőt, a miniszterelnöki kormány- és kabinetirodák 370 új státust kapnak, miközben az emberi erőforrás tárcánál elvileg 746 fővel kellene csökkenteni a létszámot a tavaly decemberi 2096 főről.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×