Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Fordulat az olaszliszkai ügyben

Akár napokon belül többmilliós kártérítéshez juthat az Olaszliszkán 2006-ban agyonvert Szögi Lajos családja - írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a lapnak elmondta, hogy már a végrehajtó számláján van az a 4,9 millió forint, amelyet az egyik elkövetőnek ítélt meg korábban a bíróság. Ezt az összeget kaphatja meg áldozat családja,

a bíróság által megítélt több mint negyvenmillió forint kártérítés részeként.

A tettesek közül az elsőrendű vádlott, a 2009-ben jogerősen 17 évre ítélt ifjabb H. Dezső úgy jutott a pénzhez, hogy méltatlan börtönkörülményeire hivatkozva beperelte a magyar államot, és ezt a pert megnyerte. A döntés tavaly novemberben emelkedett jogerőre.

Schadl György tájékoztatása szerint a végrehajtó januárban követelésfoglalást jelentett be, kezdeményezve, hogy az elkövetőnek megítélt pénz kerüljön át az áldozat családjához. Ezután az Igazságügyi Minisztérium megvizsgálta, hogy az összeg kiadható-e a családnak, nincs-e olyan követelés, amely megelőzné a hozzátartozók igényét. - A szaktárca a napokban jóváhagyta a kifizetést, így a 4,9 millió forint már a végrehajtó számláján van - közölte Schadl György.

Hozzátette: a család a teljes összeghez hozzájuthat, miután a végrehajtó, a kar és az igazságügyi tárca közösen úgy döntött, hogy a jogszabály szerint járó munkadíjtól, jutaléktól és minden ilyen költségtől eltekint, ezeket nem kéri el.

Szögi Lajos tiszavasvári tanárt 2006. október 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán a gyermekei szeme láttára verték agyon. Az ügyben 2009-ben jogerősen három tettest életfogytiglani fegyházra ítéltek, miközben az elsőrendű vádlottra, ifjabb H. Dezsőre 17 évet, további négy elkövetőre 10, illetve 15 év fegyházat róttak ki. Egy évvel később a bíróság 46 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a büntetésüket töltő elkövetőket.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×