Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.07
bux:
147321.48
2026. november 5. csütörtök Imre
Markológép a 3-as metróvonal felújítás alatt lévő Újpest-központ megállóhelye egyik kihúzóvágányán 2018. március 27-én. A tavaly év végén kezdődött felújítási munkálatok során megújulnak a 3-as metróvonal északi szakaszán az Újpest-központ, az Újpest-városkapu, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, az Árpád híd és a Dózsa György út metróállomások és az alagútszakaszok. A tervek szerint a munkálatok egy évig tartanak.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Fontos hír érkezett a 3-as metróról

Elkezdték a szakemberek a felújítás alatt álló északi szakasz tesztjét. A Metróért Egyesület elnöke, Bíró Endre az InfoRádiónak elmondta, sikeres tesztek esetén a március végén vagy április elején elindulhat az utasforgalom a Dózsa György út és Újpest-Központ között, ahol az összes megálló új külsőt kap.

Bíró Endre elmondta, az első szerelvény kedd délután ment át az északi szakaszon, ez az első olyan lépés, amely nagyon közel viszi az egész projektet ahhoz, hogy az utasok is használhassák a 3-as metrót - fogalmazott az InfoRádióban a szakember.

A Metróért Egyesült elnöke arról is beszélt, hogy a mostani, úgynevezett integrált dinamikus próba gyakorlatilag a használatbavételi eljárás magas szintje. Minden olyan berendezést kipróbálnak - az áramellátástól kezdve a vágánykapcsolatokon és a váltóberendezésekig -, amely szükséges ahhoz, hogy az utasforgalom elindulhasson.

Továbbra is zajlanak munkálatok a vonalon, de ezek a közvetlen vasútforgalommal már nincsenek kapcsolatban,

viszont az állomásokon még bőséggel vannak feladatok, például burkolási vagy a mozgólépcsőkkel kapcsolatos munkák - tette hozzá Bíró Endre.

Sok újdonságot hoz majd az átadott északi szakasz, például a külső burkolás és a járófelület is megváltozik. A tesztek kedden kezdődtek, valamennyinek sikeresnek kell lennie az utasforgalom megindulásához, és olyan munkák sem lehetnek már hátra, amellyel az utasok közvetlenül találkoznak, vagyis a mozgólépcsőknek vagy a peronokon lévő bútorzatnak is készen kell állnia. A szakember szerint, ha minden jól megy, március végén átadható lesz a 3-as metró megújult szakasza.

Az InfoRádió novemberben számolt be arról, hogy az eredetileg tervezett januári határidő helyett, márciusban végeznek az északi szakaszon. 2017. novemberében kezdődött a Lehel tér és Újpest-Központ közötti állomások rekonstrukciója. A megújult Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út állomásokon várhatóan március végén indulhat újra az utasforgalom, a teljes vonalszakasz korszerűsítésének tervezett átadása pedig 2022-ben lehet.

Tarlós István főpolgármester február 21-én, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, nincs olyan információja sem a kivitelezőktől, sem a projektigazgatóságtól, amely alapján arra lehetne számítani, hogy nem indul meg az utasforgalom március végén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak találta – a bíróság az eljárás jelenlegi szakaszában sem a bűnügyi felügyeletet, sem az óvadékot nem tartotta elegendőnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×