Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
324.4
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Menesztések az NHKV-nál

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. teljes vezetését menesztették, miután a társaság mérlegéből jóval több pénz hiányzik, mint a hivatalosan kimutatott hiány összege. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hulladékgyűjtésnek és a számlázásnak is hatékonyabban kellene működnie.

Sajtóértesülések szerint menesztették a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. vezetőit. A 24.hu úgy tudja, a holding mérlegében nagyságrenddekkel több pénz hiányzik, mint a hivatalosan kimutatott hiány összege, ezért a mérleg leadása után szinte a teljes menedzsementet kirúgták a társaságtól. A portál szerint menesztették többek között Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, valamint Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsadót is.

A 24.hu hangsúlyozta, hogy a korábban használt hibás adatok miatt újra kellett számolni a 2016-os jelentésben közzétett veszteséget.

Az új végeredmény 1,7 helyett 5,4 milliárd lett, vagyis a "kukaholding" működése első két évében saját kimutatása szerint is több mint 9 milliárdos veszteséggel működött.

A társaság tavaly összesen 43,5 milliárd forintnyi számlát egyáltalán nem tudott behajtani.

Az NHKV eközben felélte az 5 milliárd forintos alaptőkéjét, valamint egy 10 milliárdos tulajdonosi kölcsönt és egy 20 milliárdos bankhitelt. Az idén pedig egy kormányhatározattal további 26,5 milliárd forintra volt szüksége a cégnek, hogy megőrizzék a működőképességét.

Gulyás Gergely: már elég jól működik

Az ügyben a kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető minisztert is kérdezték az állami cégről. Gulyás Gergely szerint "ez az ügy az állampolgárokat annyiban érinti, hogy a hulladékgyűjtésnek hatékonyan és jól kell működnie, megfelelő idejű számlázással. Ahol szükséges, a kormány szívesen fordít arra plusz forrásokat, hogy hatékonyabb legyen, de reméljük, hogy sokat nem kell, mert már elég jól működik".

A Népszava eközben szakértőkre hivatkozva arról írt, hogy a könyvvizsgálónak az általa közzétett adatok alapján el kellett volna utasítania a holding 2017-es mérlegét. A napilap szerint nem egységes a többi között az átvett adatok teljessége, dokumentáltsága, a bérszámlázások ellenőrzése, az adatbázisok felépítése, a számlázások és az egyenlegközlések gyakorlata, ami több hibalehetőség forrása.

A számlázás elmaradást is mutat, így a bevétel egy részét nem támasztják alá számlák. Jelentős a fővárosi FKF-fel szembeni viszonyuk rendezetlensége és adókockázata.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t az állam a hulladékszektor visszásságainak rendezésére hozta létre, ám azóta csak sokasodtak a gondok.

  • A begyűjtést továbbra is végző önkormányzati cégektől megvonták a díjbeszedési jogot, de a cég kiszámíthatatlanul állja a kukáscégek kiadásait is.
  • Erre hivatkozva a Zöld Híd nevű szolgáltató fel is függesztette tevékenységét: ott most a katasztrófavédelem saját forrásaiból intézi a szemétbegyujtést.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Folytatódik az AI-para az amerikai tőzsdéken

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdéken viszont folytatódik a lejtmenet, elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat ütik.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×