Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.73
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Forgalmi dugó Budapesten, a Hungária körúton 2017. november 27-én. A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be a fővárosban.
Nyitókép: Mónus Márton

Ezekre figyeljen, ha a fővárosban jár!

Éjszakai futóverseny és előkészületei miatt vasárnap hajnalig több utcát lezártak a fővárosban.

Éjszakai futóverseny és előkészületei miatt lezárták vasárnap hajnalig a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, ma 19 órától lezárják vasárnap hajnali 1 óráig a Palota utat, a Hunyadi János utat, az Attila utat a Döbrentei tértől az Alagút utcáig és az Alagutat, illetve korlátozásra kell számítani a Dísz téren és a Clark Ádám téren is – közölte a BKK.

Vasárnap üzemkezdetig a 19-es villamos nem közlekedik a Batthyány tér és a Rudas Gyógyfürdő között, a 41-es villamos pedig a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Rudas Gyógyfürdő között terelve, a Krisztina körúton át szállítja az utasokat. Ma 19 óráig a 109-es autóbusz meghosszabbított útvonalon, a Clark Ádám térig közlekedik. 19 órától az 5-ös, a 105-ös és a 178-as autóbusz, illetve éjjel 1 óráig a 916-os és a 956-os autóbusz is módosított útvonalon jár, több megálló kimarad. A 16-os autóbusszal a 16A autóbusz útvonalán utazhatnak.

Tart a Nagykörúton a villamospálya felújítása. Ma reggeltől kedd estig a Bérkocsis utcából csak jobbra lehet kikanyarodni a József körútra. A Rákóczi úton a Blaha Lujza térnél a forgalom a befelé vezető oldalon sávelhúzással irányonként két sávon haladhat.

A Szondi utca és a Pál utca között mindkét irányban már korábban buszsávot jelöltek ki, valamint megszűnt a parkolási lehetőség. A 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbusz jár az Oktogon és a Corvin-negyed metróállomás között.

Lezárták hétfőn hajnali 4 óráig a XVII. kerületben, a Ferihegyi úton a Liget sori vasúti átjárót karbantartás miatt. A 98-as, a 146A, a 198-as és a 998-as autóbusz terelve közlekedik, több megállót nem érint.

A hétvégére a Szabadság hidat megnyitották a gyalogosok előtt, a hídon nincs közúti forgalom. Meghosszabbított útvonalon közlekedik a 61-es villamos a Városház térig, az 56A villamos

Kelenföld vasútállomásig, a 72-es trolibusz pedig a Fővám térig jár. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem jár.

Lezárták a hétvégére a XVI. kerületi Bekecs utcát a Monoki utcánál burkolatjavítás miatt. A 31-es és a 931-es autóbusz terelt útvonalon közlekedik, több megállót nem érint.

Megnyitották és egyirányúsították a Czetz János közt az Attila utcától a Szentendrei út felé. A 34-es autóbusz újra az eredeti útvonalon közlekedik. A felújítás miatt továbbra is le van zárva a Czetz János utca a Czetz János köztől és a Pozsonyi utcáig, valamint a Szentendrei út befelé vezető oldalán a belső sáv, így ott megszűnt a balra kanyarodás lehetősége. A 134-es (a 923-as) autóbusz terelt útvonalon közlekedik, több megálló kimarad.

Az V. kerületi Reáltanoda utcát lezárták a Károlyi utcától a Szép utcáig (a Szép utcába sem lehet behajtani), a Magyar utcát pedig megnyitották a Kossuth Lajos utca és a Henszlmann Imre utca között. Az Irányi utca felől a forgalmat a Ferenciek terén át a Kossuth Lajos utcába terelik. A Magyar utcában továbbra is lezárásra számíthatnak a Henszlmann Imre utca és a Kecskeméti utca között. Ma megnyitották a Gerlóczy utcát a Semmelweis utca és a Károly körút között, valamint a Semmelweis utcát a Gerlóczy utca és a Vitkovics Mihály utca között.

Pesthidegkúton lezárták mára a Templom utca és az Újsor utca kereszteződését 16 és 24 óra között rendezvény miatt.

Időszakos és szakaszos korlátozásra kell számítani ma 17 órától 17:30-ig a Sánc utca–Czakó utca–Hegyalja út–Erzsébet híd–Belgrád rakpart–Szabadság híd–Műegyetem rakpart–Pázmány Péter sétány–Dombóvári út–Rákóczi híd–Soroksári út–Helsinki út–Grassalkovich út–Haraszti út útvonalon motoros felvonulás miatt.

Vasárnap a XI. kerületben, a Bartók Béla úton a Karolina útnál forgalomkorlátozásra számítsanak a felsővezeték karbantartása miatt. A Lágymányosi utcánál a villamospálya felújítása miatt lezárják a befelé vezető belső sávot, csak a külső sávból lehet egyenesen tovább haladni. Hétfő estig a Ménesi útról nem lehet áthajtani a Bartók Béla úton, csak jobbra szabad kikanyarodni. A Csíky utcánál kifelé időszakonként néhány percre megállítják a forgalmat.

A 19-es és az 56A villamos rövidített útvonalon, az északi végállomások és a Szent Gellért tér között közlekedik, a 41-es villamos a Margit híd, budai hídfő és a Móricz Zsigmond körtér között terelve, a Krisztina körút–Alkotás utca–Villányi út útvonalon jár. Kelenföld vasútállomás és a Rudas Gyógyfürdő között pótlóbusszal utazhatnak.

Vasárnap ismét változik a forgalmi rend a Fehérvári út–Etele úti csomópontban. A Fehérvári úton irányonként egy sávban haladhat a forgalom, a kifelé vezető oldalon a belső sávot, befelé pedig a külső sávot zárják le. Az Etele út változatlanul egyirányú marad, a Hengermalom úton és a Lecke utcánál azonban megszűnik a korlátozás.

Ma DH jelzésű, 2624-es acélvázas nosztalgia-villamossal is utazhatnak a 2-es villamos vonalán. SH jelzésű Hófehérke nosztalgiahajó közlekedik a Jászai Mari tér és a Szabadság híd között, de a Margitsziget, szállodák helyett a Margitsziget, Centenáriumi emlékmű kikötőben áll meg felújítás miatt.

Vasárnap TH jelzésű, 611-es favázas nosztalgia-villamos közlekedik a Szent János kórház-Szent Gellért tér-Szent Lukács Gyógyfürdő-Széll Kálmán tér útvonalon. NT jelzésű IK-260T nosztalgia-trolibusz jár az Arany János utca és a Jászai mari tér között a Hermina út érintésével.

Lezárták a III., Benedek Elek utcát, a Vajda János utcát (oda csak engedéllyel lehet behajtani) és az Angel Sanz Briz utat (volt Jégtörő utca) a bevásárló központ parkolója és a Mozaik utca között, illetve a Mozaik utca mellékágát várhatóan augusztus 18-ig rendezvény miatt. A 226-os autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar és az Aquincum között közlekedik, az Óbudai-szigeten lévő megállókat nem érinti. (Sziget 2018)

A X. kerületi Pongrác úton a Kerepesi út felé a Salgótarjáni utcánál sávlezárás nehezíti a közlekedést közműjavítás miatt.

Útszűkületre számítsanak a XIII. kerületben, a Dagály utcában a Váci út után a Népfürdő utca felé közműjavítás miatt.

Sávlezárásra számíthatnak a XI. kerületi Budafoki úton kifelé a Bertalan Lajos utca és a Kruspér utca között egy rövid szakaszon, mert gázvezetéket javítanak.

A XI. kerületben, a Gazdagréti úton a Csíkihegyek utcánál félpályás lezárásra számítsanak vízvezeték-építés miatt.

A XI. kerületi Dombóvári úton a Pázmány Péter sétány irányában a Rákóczi hídi felhajtó előtt útszűkületre lehet számítani, mert új csomópontot létesítenek. A 103V autóbusz Infopark megállóját a Népliget felé áthelyezik.

Közműépítés miatt a Thököly úton kifelé a Stefánia úttól az Ilka utcáig útszűkületre számítsanak. A kerékpársávot ezen a szakaszon lezárták, a Bosnyák tér felé közlekedő 5-ös, 7-es, 110-es és 112-es autóbusz Stefánia út/Thököly út megállóját áthelyezték. A Stefánia úton a Hungária körút felé a Thököly útnál sávlezárásra kell számítani.

A Dózsa György úton az Ajtósi Dürer sortól a Dembinszky utcáig, illetve a Kós Károly sétányon a Hermina út és a Városligeti körút között sávelhúzás nehezíti a közlekedést vízvezeték-építés miatt.

A Hungária körgyűrűn tart a villamospálya felújítása. A Könyves Kálmán körútról újra lehet balra kanyarodni kifelé az Üllői útra, de a Rákóczi híd irányából a városközpont felé megtiltották a balra kanyarodást. Az Elnök utcánál ideiglenesen kialakított kanyarodó sávból tudnak vissza-, illetve balra fordulni. Az Üllői útról továbbra sem lehet balra kanyarodni a Könyves Kálmán körútra az Árpád híd felé, a befelé vezető oldalon pedig a Rákóczi híd irányában csak egy sáv járható.

Az Elnök utca és a Mester utca között mindkét irányban sávlezárás lassítja a közlekedést. (A Mester utcától a Remíz utcáig korábban kijelölt buszsáv megszűnt.) A Gyáli útról csak két sávból lehet balra kanyarodni a Rákóczi híd felé. A Remíz utcából csak jobbra lehet a Könyves Kálmán körútra kihajtani.

Az 1-es villamos helyett a Népliget és a Közvágóhíd között a 103V, a 153-as és a 153V autóbusszal utazhatnak. (A 103V és a 153-as autóbusz budai végállomásától meghosszabbított útvonalon, a Népligetig közlekedik, a 153V autóbusz pedig napközben a Népliget és az Infopark között jár.)

Az 51A villamos módosított útvonalon a Mester utca/Ferenc körút és a Koppány utca között szállítja az utasokat, nem érinti a Ferencváros vasútállomás-Málenkij Robot emlékhely megállót. Az M3-as és az M4-es metró, valamint a 2-es villamos sűrűbben közlekedik.

Az M3-as metrópótló autóbusz Kőbánya-Kispest felé módosított útvonalon, az Elnök utcán át közlekedik, a Nagyvárad tér és a Népliget megállót áthelyezték.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×